Színházi előadásokat és koncerteket rendeznek a szegedi városháza udvarán

Belföld, 2024.06.21

Színházi előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget a szegedi városháza udvarán, ahol idén is megrendezik a Nyári Színházi Esték és a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot.

Szegedi városháza Kozma József (Összefogás Szegedért), a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke a rendezvényeket bemutató pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, a szegediek részben a kultúra miatt érzik a várost otthonosnak, ugyanakkor a település színházi és zenei életében számos olyan érték létezik, melyért önmagában is érdemes a városba látogatni.

A városháza kiváló akusztikájú, neobarokk udvarán Vaszy Viktor kezdeményezésére 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szerveztek először zenei, majd színházi rendezvényeket - közölte.

A program a BOR Fúvós Fesztivál koncertjével kezdődik, amelyen a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar volt és jelenlegi hallgatói alkotta PTE Brass Band és a Brass On the Road zenekar koncertezik.

A színházi előadások közül hármat az elmúlt évtized kedvencei közül választottak ki a közönség szavazatai alapján. Július 9-én Varsányi Anna Esküvő után című darabja látható, melyet Szilágyi Annamária rendez.

Másnap Varsányi Anna a New York-i zenei élet különleges jelenségéről, Florence Foster Jenkinsről írt vígjátéka, a New York csalogánya látható.

Július 11-én A bugaci határon címet viselő komédia szerepel a műsoron.

Duncan Macmillan Lélegezz című darabjában Pálos Hanna és Vizi Dávid lép fel; a Katona József Színház vendégjátékát július 16-án láthatja a közönség.

Janikovszky Éva darabjának szereplői nyaralásról, munkáról, gyereknevelésről, háztartásvezetésről, vendégeskedésről mesélnek A lemez két oldala című darabban. A július 18-i előadáson Kovács Patrícia és Urbanovits Kriszta, valamint Csonka András és Inotay Ákos lépnek színpadra.

A Muzsikáló Udvar sorozatában július 24-én a próza és zene, Eszterházy Péter és Örkény István írásai kapcsolódnak össze Mácsai Pál és Máté Gábor, valamint Lukács Miklós cimbalomművész előadásában.

A Solis Consort 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy korhű módon, eredeti hangszerekkel és énektechnikával szólaltassák meg a barokk és a reneszánsz műveket. Július 27-i, Amiről csak a csillagok tudnak című koncertjükön olyan művek - mások mellett Monteverdi, Vivaldi és Purcell szerzeményei - hangzanak el, melyek témájukban és hangvételükben is az estéhez, éjszakához kapcsolódnak.

Az opera műfaja évtizedek óta elmaradhatatlan része a Muzsikáló Udvar programjának. A július 29-i esten Rost Andrea, Kálnay Zsófia, Ninh Duc Hoang Long, Kelemen Zoltán, valamint Borbély Jácint a többi közt Mozart, Rossini, Leoncavallo, Donizetti, Puccini és Verdi műveiből énekel részleteket.

Július utolsó napján a hangszerek nélküli, énekelt popzene magyar szereplője, a Fool Moon koncertje zárja a sorozatot. A szegedi együttes ez alkalommal válogatott acapella dalokat, slágereket ad elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!