Támogatta a Semmelweis Egyetem modellváltását az intézmény szenátusa

Belföld, 2021.01.28

A Semmelweis Egyetem Szenátusa csütörtökön elfogadott határozatával támogatta az egyetem modellváltását - közölte az intézmény a honlapján.

Fényfelirat a Semmelweis Egyetemen Azt írták: a szenátus - 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett - támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön. A modellváltással kapcsolatos átlátható tájékoztatás érdekében az egyetem interaktív információs felületet hozott létre.

A közlemény szerint az egyetem legfőbb döntéshozó testülete, a szenátus megtárgyalta a Semmelweis Egyetem modellváltásáról szóló előterjesztést, amelyet előzetesen véleményeztek a karok, a Klinikai Központ, a Doktori Iskola, a Közalkalmazotti Tanács, az érdekvédelmi és hallgatói szervezetek, valamint a központi főigazgatóságok.

A testület csütörtöki ülésén támogatta, hogy a Semmelweis Egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt modellt váltson. Ennek megvalósításához az állam létrehoz egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait.

Közölték, az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja, és az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad. A modellváltás ugyanakkor - egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával - hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.

Az egyetem vezetése azon túlmenően, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az érdekvédelmi és a hallgatói szervezetekkel, kiemelten fontosnak tartja a "Semmelweis-polgárok" folyamatos tájékoztatását, ennek egyik lépéseként interaktív információs felület jött létre az egyetem honlapján a modellváltással kapcsolatban. Az oldalon keresztül első lépésben kérdéseket lehet megfogalmazni, amelyek alapján egy rendszeresen frissülő összeállítás (gyakran ismételt kérdések) készül - olvasható az egyetem honlapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!