Magyar Péter jelezte, hogy - amint azt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is elmondta - vállalásuknak megfelelően rövidesen bejelentik a tanítást segítők béremelésének ütemezését, várható kezdő időpontját.
A kormányfő hangsúlyozta: minden pályára igaz - az oktatásra, az egészségügyre, a honvédelemre és az államigazgatásra is -, hogy kiszámítható életpályára van szükség. Nem egyszeri béremelésre, és utána akár tíz-tizenöt évig semmire, hanem egy életpályára, amely biztosítani tudja, hogy többen jöjjenek például az oktatás vagy akár az egészségügy területére dolgozni - tette hozzá.
"Miniszter asszony elég kemény tárgyalópartner", és nyilván nem véletlenül van a Tisza-kormányban vétójoga akár a költségvetésre is az oktatási miniszternek és az egészségügyi miniszternek - jegyezte meg.
Magyar Péter úgy fogalmazott a béremelések forrására vonatkozóan, hogy "mindig arra van forrás, amire az adott kormány szeretne". Az oktatást, az egészségügyet, a gazdaság újjáépítését és a stabil költségvetés fenntartását nevezte prioritásnak, hozzátéve, hogy nagyon nehéz örökséget vettek át, "még annál is nehezebb lett, mint amit gondoltunk, sejtettünk, egy végletekig kivéreztetett költségvetést".
A kormányzás első három hónapjában azonban már sikerült jó eredményeket elérni, 1000 milliárd forinttal csökkenteni a költségvetés hiányát, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem kell továbbra is felelősen gazdálkodni - jelezte.
"Természetesen örömmel odaadnánk mindenkinek a magas béremelést, legyen az 15-25 százalék, de fenntartható költségvetésre van szükség, mindenkinek ez az érdeke" - jelentette ki a miniszterelnök.
Elmondta, hogy a nem pedagógus dolgozók esetében is fontos a kiszámítható életpálya, a fokozatos bérfelzárkóztatás. A tanároknál volt jelentősebb béremelés, jórészt európai uniós forrásokból, amelynek biztosítása 2029-től már a magyar költségvetésre hárul, ami "óriási megterhelés lesz".
"A pedagógusok munkáját segítő több tízezer kollégának egészen megalázóan alacsony a bére", a garantált bérminimum környékén van, "és nagyon-nagyon sovány volt az a béremelés, amit kaptak". Ezt azonban nem lehet egy lépésben pótolni, ezért próbálnak perspektívát és életpályát felfesteni - emelte ki Magyar Péter.
Országos tanévnyitó ünnepség a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
Nagykanizsa, 2026. augusztus 31. Magyar Péter miniszterelnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek az országos tanévnyitó ünnepség után a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumnál 2026. augusztus 31-én. A tanévnyitón beszédet mondott a kormányfő és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. MTI/Katona Tibor
A kormányfő kérdésre felidézte, hogy pár éve már ötezer pedagógus hiányzott az oktatási rendszerből, bár esetükben volt azóta egy jelentős béremelés. Fiatalok azonban csak akkor jönnek majd erre a pályára, "ha nemcsak anyagilag, hanem minden módon megbecsüljük a pedagógusainkat, hogyha felnézünk rájuk, ha segítjük őket, ha hagyjuk őket tanítani, ha nemcsak a bérüket zárkóztatjuk fel, de segítjük is a munkájukat a bürokrácia csökkentésével, a felesleges felmérések, kutatások csökkentésével".
Ha azt látják a pályakezdés előtt álló fiatalok, hogy "szabadon taníthatnak abból a tankönyvből, amit szeretnének, kreatívan taníthatnak, a gyerekeket is kreativitásra, értő gondolkodásra taníthatják, embernek nevelhetik őket, akkor egyre többen fognak tanárnak menni". A kormányzatnak ezért nagyon komplex feladata van, hogy a bérek felzárkóztatása mellett megteremtse ezt az oktatási környezetet - hangsúlyozta.
Ebben már tettek konkrét lépéseket, átalakították a Klebelsberg Központot, a tankerületi rendszert, ami teljesen oktatásfókuszú lesz, kutatóintézetek indulnak, amelyek "tényleges adatokkal látják majd el az oktatási kormányzatot". Mindehhez forrásokat is kell átcsoportosítani, "ez volt a vállalásunk", mert egy tudásalapú társadalomnak lehet csak pozitív jövője a 21. században.
A miniszterelnök a tanévkezdéssel kapcsolatosan arra is kitért, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben most külön kikérték a tantestületek véleményét az igazgatói pályázatok kapcsán. Odafigyeltek arra, hogy az igazgatóváltások és a tankerületi átalakítások, a pályáztatások ne okozzanak zavart a tanévkezdésben.
A Nagykanizsán tartott országos tanévnyitón a sajtó képviselői nem vehettek részt. Az élő közvetítésben ugyanakkor látható volt, hogy az ünnepség elején az első sorban állók közül egy diák elájult, és arccal az aszfaltra esett. A fiúért az évnyitó alatt mentő érkezett, és nem sokkal később kórházba szállították.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!