Tiltakozást szervez az LMP az NVB döntése ellen

Belföld, 2023.03.27

(MTI) - Tiltakozást szervez az LMP - Magyarország Zöld Pártja a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése ellen, amellyel a bizottság megtagadta a párt akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kezdeményezésének hitelesítését - közölte a párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hohn Krisztina az online is közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, ha az NVB jóváhagyta volna a kezdeményezést, az embereknek jogukban állt volna dönteni arról, hogy akarnak-e akkumulátorgyárat a közvetlen környezetükben.

Mivel ez nem történt meg, az LMP tiltakozó, fáklyás felvonulást szervez április 4-én Budapesten, az NVB Alkotmány utcai épülete elé - tette hozzá.

"A tiltakozást azért szervezzük, hogy kimondhassuk, mi nem ilyen demokráciát akarunk, azt akarjuk, hogy a döntések ne politikai nyomásgyakorlásra szülessenek" - jelentette ki.

Közölte, nem az állam által kezdeményezett "álkonzultációkra" van szükség, hanem valódi véleménynyilvánítási lehetőségre arról, szeretnék-e a magyar emberek azt, hogy "energiazabáló, vizeinket elszennyező, termőföldjeinket kihasználó és eltulajdonító" gyárakat hozzanak létre Magyarországon. Úgy fogalmazott: az emberek jó része kifejezte már, hogy "nem akar akkumulátorgyarmaton élni".

Az LMP fellebbezett az NVB döntése ellen, "de nincsenek illúzióink, hiszen megtapasztaltuk, hogy az elmúlt 13 évben a Fidesz teljesen leépítette a demokráciát, az emberek határozott tiltakozása ellenére is végrehajtják, amit akarnak" - mondta Hohn Krisztina.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!