Tiszta ivóvizet követel a DK a hódmezővásárhelyi és a makói kistérségnek

Belföldi hírek, 2025.09.13

A Demokratikus Koalíció (DK) tiszta ivóvizet követel a hódmezővásárhelyi és a makói kistérségnek, ahol magas az arzén és a bór tartalom az ivóvízben - mondta Dobrev Klára, a DK elnöke a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron, online is közvetített sajtótájékoztatón szombaton.

Voks 24 - Dobrev Klára 36 órás kampányzáró körútja
A probléma orvoslására kihelyeztek ugyan tiszta ivóvizet biztosító konténereket, ám ez Kiszomboron zárva van - mutatta meg a politikus.

A kormány évek óta nem tudta megoldani ezt a problémát annak ellenére, hogy hatmilliárd forint európai uniós támogatás érkezett víztisztításra csak ebbe a kistérségbe - tette hozzá.

A DK ezért vállalja, hogy bevizsgáltatja a területen az ivóvizet, a helyieknek joguk van tudni, milyen a minősége, továbbá írásbeli kérdéssel fordul Polt Péterhez, az Alkotmánybíróság elnökéhez a hatmilliárd forintos támogatás "eltűnése" miatt - mondta Dobrev Klára

Mucsi Tamás, a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja, a DK országgyűlési képviselőjelöltje felidézte: nemrég egy bizottsági ülésen kezdeményezte, hogy helyezzenek ki ivóvíz-automatákat az óvodákba és az iskolákba, ám a fideszes többségű testület leszavazta a javaslatot.


Érdeklődött a hódmezővásárhelyi tankerületnél, hogyan biztosítanak tiszta ivóvizet az intézményekben, de erre nem tudtak egyértelmű választ adni - tette hozzá, megjegyezve, hogy nemsokára a hódmezővásárhelyi és a makói kórházhoz fordul az ivóvíz minőségének kérdésében.

A baloldali értékrend ugyanis arról szól, hogy azokkal törődünk, akikkel a Fidesz nem foglalkozik - emelte ki a politikus.

Fotó: MTI/Archív
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!