Több százan kísérték utolsó útjára a télbanyát

Belföld, 2023.02.25

Hatalmas tömeg, több száz ember kísérte utolsó útjára a télbanyát, amelyet szokás szerint a Szent István téren égettek el látványos körülmények között.

Busó
A kiszebáb égetéssel, a banyára aggatott sok bánat és bú is reméljük elillan, valamint lezárul az idei tél. A korábbi évekhez hasonlóan kétnapos Télbúcsúztató Kézműves Vásárt rendez a Szegedi Városkép és Piac Kft. annak érdekében, hogy mielőbb megérkezhessen a tavasz mindannyiunk legnagyobb örömére. A tavaszvárásnak a legcsalhatatlanabb jele a kiszebáb égetés, amellyel "hivatalosan" is lezárul a téli időszak Szegeden. A szombati napon kézműves vásár, a Kövér Béla Bábszínház farsangi műsora, valamint boszivadászat is várta az érdeklődőket, de a legnagyobb sikere minden bizonnyal a busóknak voltak. A kiszebáb-ot lovaskocsi vitte a Dugonics térről a Szent István térre, ahol máglyán égették el a télbanyát, ezzel magával vitte azt a rengeteg bánatot is, amelyet ráaggattak a Szegediek. A kiszebáb mellett hatalmas sikere volt a Mohácsról érkezett busóknak is, akik a Délikert Napsugár Táncegyüttessel és a Gyantár Zenekarral kísérték utolsó útjára a télbanyát. A mintegy két tucat busó hangos kereplővel űzte el a telet, reméljük az idei évben már nem is tér vissza.


A programkavalkádnak ezzel azonban koránt sincs vége, hiszen vasárnap többek között Peter&Pan koncerttel, fánkevőversennyel és söprűtánccal várják a kicsiket a szervezők.  

FEBRUÁR 26. VASÁRNAP
9.00 órától KÉZMŰVES VÁSÁR
10.00 PETER & PAN koncert
11.00 FÁNKEVŐ VERSENY gyerekeknek
14.00 7 MÉRFÖLDES Zenekar
15.00 PASENKÓ BOHÓC interaktív gyerekműsora
16.00 SÖPRŰTÁNC – Interaktív játék gyereknek
MINDKÉT NAP:
PÓNI LOVAGLÁS, ÓRIÁS ÉPÍTŐJÁTÉK, KISVASÚT, UGRÁLÓVÁR, LÁNCOS KÖRHINTA
A SZENT ISTVÁN TÉRI VÍZTORONY 11:00 ÉS 16:00 ÓRA KÖZÖTT LÁTOGATHATÓ, A BELÉPŐ ÁRA 600 FT.
(Webrádió)

Címkék

Kiszebáb Télbanya Szent István tér
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!