Őszintén szólva eddig nem sokat tudtam polgári nevén Kövér Attila munkásságáról, de a Zsozeatya néven jelentős hírnévre szert tett youtuber, streamer okosan használta ki a közösségi médiában rejlő lehetőségeket. Kövér Attila szakmáját tekintve kőműves, de fiatal korában szórólapozott, dolgozott színházban díszletépítőként, de még sírásóként, sőt festőként és klímásként is kipróbálta magát. Zsozeatya 2013-ban kezdte a tartalomgyártó karrierjét, majd kisebb szünet következett és 2024-re igen masszív és népes rajongótábort épített ki magának. Zsozeatyát csak YouTube-on jelen állás szerint 661 ezren követik, ami elég jelentős szám. Atyát még a Forbes is jegyzi, az előkelő 6. helyet szerezte meg a legértékesebb magyar influenszerek listáján idén.
Zsozeatya a népszerűséget és ismertséget meglovagolva gyakorlatilag úttörőként saját márkát indított Nber néven. A márkanév főleg az energiaitalokról ismert, de Nber ruhákat is lehet vásárolni, meg számos merch van még amelyet Attila arcmása díszít.
Szegedre Szombathely, valamint Kozármisleny után érkezett Zsozeatya és már délelőtt népes tömeg várta a Szilléri sugárúti SPAR parkolójában. A Sparral közös együttműködés a szegedi fiatalokat is megmozgatta, több százan várakoztak, hogy aláírást vagy egy fotót csináljanak a népszerű influenszerrel. Természetesen Zozseatya az Nber termékeket érkezett népszerűsíteni és ahogyan a korábbi helyszíneken, úgy Szegeden is lehetett üres Nber energiaitalos aludobozokra célbalőni, Nber pongozni, illetve robotkaros automatával horgászni.
Zsozeatya egyébként jól állta a rajongók rohamát, mindenkihez volt egy jó szava, poénja és végig nevetgélt, így a közönségtalálkozóval egybekötött promóció jó hangulatban telt.
Támogassa a valóban minden párttól és önkormányzattól független
vidéki újságírást. Minden támogatást köszönünk, amelyet
portálunk tartalmának fejlesztésére fordítunk.
Véleménye van? Szóljon hozzá!