Tökfaragás és bolygóparádé a Fűvészkertben

Belföld, 2021.10.17

Minden a tökfélékről szólt vasárnap a Szegedi Tudományegyetem Fűvészkertjében, ahová szép számmal érkeztek látogatók.

Tök Jó Nap
A Levendula és a Lótusz Napok mellett egyértelműen az őszi Tök Jó Nap az egyik legnépszerűbb rendezvénye az újszegedi Fűvészkertnek. Ezen a napon tényleg minden a tökről és a tökfélékről szól. A legnagyobb sikere egyértelműen a tökfaragásnak volt, amelyben készségesen segédkezett a Fűvészkert csapata. Sokféle töklámpás készült, a félelmetes kalóztól egészen a szelid cirmos cicáig. A kifaragáshoz választott tökök megvásárlásával egyébként a Szegedi Fűvészkertért Alapítványt támogatták azok, akik kedvet éreztek egy kis kreatív kézművességhez. A tökmagokat kreatív játékok várták, míg a felnőttek megismerkedhettek a tökfélék sokféleségével. A tök nagyon egészséges ráadásul a magja is jótékony hatású többek között a férfi prosztatára. A Halloween tökök mellett karcsú lopótökökkel, valamint egészen elképesztő formagazdagságot mutató dísztökökkel is megismerkedhettek az érdeklődők. Ugyanakkor a gasztronómia szerelmeseire is gondoltak a szervezők, hiszen tökös ételeket, sőt kemencében sült tököt is kóstolhattak a látogatók. Este bolygóparádén vehettek részt az érdeklődők, akik távcsővel vehették szemügyre a naprendszerünk legnagyobb golygóját, a védelmező Jupitert, sőt az amatőr csillagászokat a naprendszer keletkezését és jövőjét taglaló előadás is várta.
(Webrádió)

Címkék

Tök Jó Nap Szegedi Tudományegyetem Fűvészkert
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!