TV műsor

Történeti látványtárat alakítanak ki a Várban

Belföld, 2021.05.11

Történeti látványtár kialakítása zajlik a Vármúzeum emeletén Szegeden. A projektnek köszönhetően olyan tárgyakat lehet majd testközelből megismerni, melyek eddig a raktárakban pihentek.

Látványtár Móra Ferenc Múzeum
Történeti látványtárat alakítanak ki a Vármúzeum emeleti terében. A Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a szegedi helytörténeti gyűjtemény műtárgyait fogják bemutatni.

A pályázati forrásból megvalósuló projekt 2018-ban indult: ebben az első szakaszban a Vár emeleti terét műtárgyvédelmi szempontból fejlesztették klímatechnikai, szellőzési és árnyékolórendszer kialakításával. A mostani, második ütemben elkészültek azok a szekrények, melyekben a műtárgyakat bemutatják, illetve egy terminált is beszereztek, melyen a műtárgyakkal kapcsolatos részletes információkat lehet megismerni egy gyűjteményi adatbázis segítségével.

A látványtár szekrényeiben különböző katonai tárgyakat, fegyvereket, ötvösműveket, pecsétnyomókat, Köves L. Imre-féle porcelánokat, korsókat, Csúry óraszerkezeteket is elhelyeznek. A látványtárat a Vármúzeum újranyitása után először a kutatók vehetik igénybe, majd a tervek szerint a Múzeumok Őszi Éjszakáján mutatják be a nagyközönségnek.

A Vármúzeum állandó, Szeged történetét bemutató kiállítása viszont folyamatosan látogatható: május 7-én nyitotta meg újra kapuit az intézmény a tavaly novemberi, pandémia miatti bezárás után.

A történeti látványtár kialakításának második üteme a Kubinyi Ágoston Program 2 millió forintos támogatásának köszönhetően valósul meg, melyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2. 7 millió forint önrészt biztosított.
(Webrádió)

Címkék

Móra Ferenc Múzeum Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!