Mint írták, a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi egy bűnözői csoport tagjaként tűzfegyverekkel és késekkel felszerelkezve erőszakkal behatolt a madridi észak-koreai nagykövetségre. A követségen tartózkodó személyzetet elrabolták, megverték, és néhányuknak sérüléseket is okoztak. A csoport tagjai ezt követően értékek után kutattak az épületben, majd a nagykövetség három gépjárművével elmenekültek - ismertette az esetet a Fővárosi Törvényszék.
Közölték, hogy az európai elfogatóparancsban megjelölt cselekmények büntetési tételének felső határa több mint 10 évig terjedő szabadságvesztés. Hozzátették: a spanyol bíróság a cselekményeket "katalogizált" bűncselekményekként jelölte meg, ezért a kettős büntethetőséget és a büntethetőség elévülését a Fővárosi Törvényszéknek nem kellett vizsgálnia.
A tájékoztatás kitért arra is, hogy a férfival szemben Magyarországon nincs folyamatban büntetőeljárás.
A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a spanyol igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak, a terhelttel szemben az átadási letartóztatás és az átadás elrendelésének van helye, esetében az úgynevezett megtagadási okok egyike sem állapítható meg - írták a közleményben.
A bíróság elrendelte a férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását; a dél-koreai állampolgárt november 25-ig kell átadni a spanyol hatóságoknak. Amennyiben ezen időpontig nem veszik át, úgy szabadlábra kell helyezni - közölte a törvényszék, hozzátéve, hogy a végzés végleges.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!