Továbbra is közlekednek a Volánbusz járatai Hódmezővásárhelyen

Belföld, 2021.02.26

A Volánbusz a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint március 1-jétől az önkormányzat új szolgáltatót bízott meg a helyi személyszállítási feladatok ellátásával. A jelenlegi szolgáltatást végző Volánbusz azonban nem kapott a közszolgáltatási szerződés felmondásáról szóló hivatalos értesítést, így a továbbiakban is menetrend szerint indítja járatait.

A Volánbusz jogelődje, a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2018-ban pályázaton nyerte el a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát 2023. december 31-ig. Az erről szóló közszolgáltatási szerződés aláírására egyes részletszabályok folyamatos egyeztetése miatt nem került sor, ugyanakkor a megállapodás megkötéséről szóló közgyűlési határozatnak és a kölcsönösen elfogadott rendelkezéseknek megfelelően az abban foglaltakat mindkét fél folyamatosan teljesítette.

A Volánbusz a város kilenc helyi autóbuszvonalán évente 522 ezer utast szállít több mint 21 ezer járattal, 231 ezres kilométer-teljesítménnyel.

Az önkormányzat tavaly ajánlatot kért a Volánbusztól a szolgáltatás ellátására 2021. március 1-jétől. A cég azonban nem nyújtott be ajánlatot, mert hatályosnak tartja a 2023 év végig tartó közszolgáltatási jogviszonyt, s álláspontjuk szerint az ajánlatkérésnek sem volt megfelelő jogalapja. Emellett az önkormányzat felhívása nem tartalmazta a megalapozott ajánlattételhez szükséges információkat.

A Volánbusz először a médiából értesült a szolgáltatóváltásról, február 18-ig semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kapott a települési önkormányzat által kiírt pályázat eredményéről, az azt követően érkezett tájékoztatás pedig nem terjed ki a közszolgáltatási szerződés felmondására - áll a közleményben.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) a hódmezővásárhelyi közgyűlés véleményét kikérve tavaly decemberben döntött a helyi buszközlekedés átszervezéséről Jovány Gyula helyi vállalkozó tervei alapján. Ez alapján március 1-jétől kettő a műszakváltásokhoz igazodó "munkásjárat" és három a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként. A városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják ezeket a buszjáratokat. A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb - mintegy 90 millió forintos - ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!