Az iratok szerint a rendszerváltás előtti években a Magyar Rádió zenei szerkesztőjeként dolgozó Szigeti Ferenc beszervezési időpontja 1988. május 9. volt, azt a Belügyminisztérium III/III-as Főcsoportfőnökségéről Gábor Róbert rendőrszázados végezte el. Szigeti Ferenc fedőneve "Csabai Vilmos" volt a dokumentum szerint.
"Új útlevelemre vártam, és levélben értesítettek, hogy a XIII. kerületbe, a Váci út mellett egy lakásba menjek el érte. Ott egy udvarias rendőrtiszt fogadott, odaadta az útlevelet, majd rátért arra, hogy szeretnének megkérni valamire. Arra, hogy beszéljem rá egy kollégámat, egy ismert zenekar tagját, akiről tudják, hogy a barátom, hogy ne kampányoljon a koncertjükön az SZDSZ-nek, amelyik akkoriban jött létre. Nem éreztem fenyegetőnek, egy kérésnek tűnt, amit közölt" - idézte fel Szigeti Ferenc.
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1988. november 13-án alakult meg Budapesten.
Szigeti Ferenc azt mondta, nem ígérte meg a rendőrtisztnek, hogy ezt meg tudja oldani, csak annyit vállalt, majd megpróbál beszélni a zenészkollégájával.
"Soha nem hívtam fel ezt a barátomat, úgy gondoltam, ez a dolog nem rám tartozik. A rendőrtiszt ezután jó ideig nem is keresett, aztán nyáron, amikor a Magyar Rádió balatonszéplaki üdülőjében nyaraltam a családommal, felhívott, és megkért arra, találkozzunk Siófokon, a Fő téren az ismert presszóban, és beszélgessünk egy kicsit. Odamentem. Nem volt erőszakos, megkérdezte, hogy vagyok, és sikerrel jártam-e, tudtam-e beszélni a kollégával. Elnézést kérve mondtam, hogy nem, ő azt válaszolta, semmi baj" - mondta Szigeti Ferenc.
Hozzáfűzte: a rendőrtiszt megjegyezte, hogy szerinte ez most már úgysem lesz aktuális, és aztán elváltak egymástól. "Soha többé nem láttam".
A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szolgálatának, politikai rendőrségének a belső elhárítással foglalkozó része volt 1962 és 1990 között. Szervezetileg a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökség részét alkotta.
A többi akkori, magát szocialistának nevező országhoz hasonlóan nemcsak az alapvető nemzetbiztonsági feladatokat látta el, hanem az állampárt közvetlen irányításával igyekezett minden belső ellenzéki tevékenységet ellenőrzése alatt tartani, illetve lehetőség szerint felszámolni.
Fotó: MTI/Archív
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!