Új csuklós buszokat állítottak forgalomba Veszprém megyében

Belföld, 2021.06.11

Új csuklós buszokat állítottak forgalomba Veszprém megyében - tudatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága pénteken közleményben.

Az öt busznak köszönhetően teljesen megújul a Veszprém megyei helyközi csuklósbusz-állomány, így éves szinten közel 3,6 millió utas számára biztosít kényelmesebb utazást. Az új járműveket környezetkímélő motorral, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és utasszámlálóval is felszerelték.

A járművek annak a 204 darabos flottának a tagjai, amely augusztus végéig több ütemben áll forgalomba országszerte.

A társaság nettó 20,8 milliárd forintból vásárolta a 204 járművet, ezek 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkeznek, alacsony padlósok, akadálymentes kialakításúak, és 300 kilogramm teherbírású rámpával is rendelkeznek. A Volánbusz tavaly kezdte meg a csuklósbusz-állományának fiatalítását, ekkor 90 jármű állt forgalomba, amelyek Budapesten, Győrben, Gyulán, Székesfehérváron, Szombathelyen és Zalaegerszegen közlekednek. A mostani beszerzéssel már 310 csuklós autóbuszt cserélt le a vállalat, aminek eredményeként a csuklósjármű-állomány egyharmada megújult. A közlemény emlékeztet arra, hogy 2018 óta országszerte 866 új és újszerű autóbusz jelent meg az utakon. A társaság 2021-ben 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást. A járművekből várhatóan közel 700 megérkezik az év végéig, a többi 2022-ben áll forgalomba. J

övő év végéig a teljes autóbusz-állomány 40 százaléka megújul - írta közleményében a Volánbusz Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!