TV műsor

Új évfolyamot indít a Szent Tamás Akadémia

Belföld, 2020.06.01

Augusztus végén új évfolyamot indít a Szent Tamás Akadémia - mondta Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az akadémia keresztény szellemű, szakkollégium rendszerű, tíz hónapos bentlakásos ingyenes képzést nyújt 21-30 év közti fiataloknak, tananyagukban a természettudományok ugyanúgy helyet kaptak, mint az önismeret vagy az etika.

Kiszelly Zoltán tájékoztatása szerint a fiatalok havonta egy-egy blokkban a különböző tudományterületeket ismerhetik meg a szakma jeles képviselőitől. Három hét intenzív tanulás után minden témát egyhetes tanulmányút zár le, amikor a résztvevők a Kárpát-medencében megismerik azokat a magyar kötődésű helyeket, vagy a magyarság történetéhez, kultúrájához kapcsolódó területeket, amelyeket "egy nemzeti érzelmű keresztény értelmiséginek ismernie kell" - fogalmazott.

Hozzátette: az ingyenes, a képzési időre ösztöndíjat is adó program ötletgazdája Osztie Zoltán plébános volt. Elsősorban azokra fiatalokra számítanak, akiknek nemcsak tudást és szemléletet adnak át, hanem közösséget is építenek - emelte ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!