Újabb elismeréssel lett gazdagabb Gyuris László, aki 5 éves kora óta cukrásznak készült

Belföld, 2022.08.09

Idén már második alkalommal nyerte el Magyarország cukormentes tortájának címét Gyuris László. A szegedi cukrászmester egyszer már bezsebelte a legjobbnak járó elismerést, 2019-ben a Kicsi gesztenyével tarolt a szakember, most duplázott, de nem állna meg itt.

Augusztus 20. - Sajtótájékoztató Augusztus elsején portálunkon is megjelent a hír, mely szerint ismét rangos elismerést nyert a szegedi Gyuris László, aki ezúttal is cukormentes tortájával bizonyult a legjobbnak. Magyarország tortája az idén a Huncut szilva herceg lett, ugyanakkor a Magyarország cukormentes tortája címet ismét a szegedi cukrászmester, Gyuris László hódította el, akiről Nándori László, a cukormentes verseny zsűrijének elnöke is elismerőleg nyilatkozott.  

Az ismert szegedi cukrászmester nagymamája előtt tiszteleg a Nagyi kedvence fantázianevű alkotásával, amelyben egyértelműen a pisztácia dominál, mint Gyuris László fogalmazott ez volt a fő ötlet idén. A cukrászmester sok mindennel próbálkozott, de nem jött ki az az ízharmónia, amit szeretett volna elérni, vagyis hogy ne nyomja el az egyik íz a másikat. A kísérletezés közben a málna bizonyult a legjobb összetevőnek, majd a hibiszkuszvirággal kicsit megbolondította, innen meg már adott volt, hogy egy madártej jellegű fehércsokoládés mascarpone mousset kapjon a költemény.  

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tizenegyedik alkalommal hirdette meg a megmérettetést, amelyen Gyuris László egyszer már nyerni tudott, 2019-ben a Kicsi gesztenye bizonyult a legfinomabbnak, míg 2020-ban a szegedi cukrászmester éppenhogy lecsúszott a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról a Kicsi mogyoróval.  

A zsűri elnök Nándori László már háromszor hódította el a címet, ugyanakkor Gyuris László célja, hogy még legalább egyszer első helyet érjen el, hiszen eddigi két elsősége mellett egyszer lett második helyezett is, ami mint fogalmazott nem ugyanaz.  

A díjnyertes torta augusztus 19-től lesz elérhető a nagyközönség számára például a Virág Cukrászda és Kávéházban, valamint azokon a helyeken, ahol vállalják, hogy a kiváló minőséget megtartva fogják gyártani. Mint a szegedi cukrászmester elmondta, a recept természetesen titkos és csak azok gyárthatják a díjnyertes cukormentes tortát, akik például tagjai a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének és garantálják, hogy olyan magas minőségben fogják előállítani, mint amelyet a költemény megállmodója elvár.  

A jövő évi versenyre vonatkozólag Gyuris László elmondta, vannak már tervei, ötletei, hogy milyen úton induljon el. Ősszel talán összeáll a fejemben, lejegyzetelem és úgy fogom megalkotni, de annyit elárulhatok, akár csak a mostani, egyedi lesz - tette hozzá a díjnyertes cukrász.

(Webrádió)

Címkék

Gyuris László Magyarország cukormentes tortája Nagyi kedvence
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!