TV műsor

Újabb intézkedéseket jelentett be Botka László

Belföld, 2020.03.24

Botka László, Szeged város polgármestere a mai napon újabb intézkedéseket hozott a rendkívüli járványügyi helyzet következtében.

Botka László - 2014.08.20. A közlemény kitér arra, hogy Szeged város polgármestere rendeletben hosszabbította meg a lejáró települési támogatásokat, amelyeket külön kérelem és igazolások benyújtása nélkül azoknak a rászoruló családoknak folyósít május végéig az önkormányzat, amelyek eddig is részesültek ilyen támogatásban.

A települési támogatások a következők:

  • lakhatási támogatás
  • gyógyszertámogatás
  • rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Tekintettel a rendkívüli járványügyi helyzetre a személyes ügyintézés veszélyforrást jelent, és a szükséges munkáltatói, orvosi és egyéb igazolások beszerzése is komoly nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor a rászoruló családok, valamint az otthonukban tartózkodó idősek számára létfontosságú a támogatások folyamatossága - áll a közleményben.

A szegedi önkormányzat tárgyalásokat folytatott a NKM Áramhálózati Kft. -vel is annak érdekében, hogy az állami cég csak nagyon indokolt esetben szüneteltesse az áramszolgáltatást Szegeden és az NKM minden beavatkozást igénylő munka előtt – ami nem hibaelhárítás – egyeztessen az önkormányzattal. Az önkormányzat szerint erre azért van szükség, hogy az áramkimaradások ne okozzanak problémát a távoktatásban, így folyamatos legyen az internetszolgáltatás a tanárok és a diákok számára.

A szegediek felelősségteljesen viselkednek a rendkívüli járványügyi helyzetben, amit az elmúlt napok adatai is jól mutatnak - olvasható a közleményben.

Óvodák, bölcsődék, idősek ellátása: 

Szeged város negyvenöt önkormányzati fenntartású óvodájából hatban tartanak ügyeletet. A Makkosházi, Petresi, Jerney, Vedres és Nádor utcai, valamint a Tünde téri óvodában március 24-én, kedden összesen 32 gyermek, az óvodások fél százaléka jelent meg. A hat ügyeletes óvodából március 24-én, kedden 195 ebédet vittek haza a szülők ételhordóban.

A mai naptól a tizenhárom önkormányzati bölcsődéből kettőben – Hajlat és Vitéz utcai bölcsőde – tartanak ügyeletet. Március 24-én, kedden 10 gyermeket vittek a szülők a két bölcsődébe, mely az összes gyermek kevesebb, mint egy százaléka. A két ügyeletes bölcsődéből március 24-én, kedden 11 ebédet vittek haza a szülők ételhordóban.

Az önkormányzat hét kijelölt iskolában biztosítja a közétkeztetést a diákoknak. Március 24-én, kedden 1047 gyermeknek vitték haza ételhordóban az ebédet. Az önkormányzat jelenleg közel ötszáz 70 év feletti, egyedülálló idős embernek szállít ki naponta meleg ételt és vásárol be helyettük. A szolgáltatás ingyenes, a meleg ételért és az áruért azonban fizetni kell - olvasható a közleményben.
(Webrádió)

Címkék

Botka László Koronavírus Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!