A PENNY Market egy nemzetközi cég, amely a németországi REWE-csoporthoz tartozik és amely 20 európai országban mintegy 15000 üzletet működtet. Magyarországon 230 PENNY diszkont áruház várja a vásárlókat. Talán kevesen tudják, de a PENNY első üzletét 1996. június 6-án, Szentesen nyitotta.
Portálunk értesülése szerint a most tervben lévő PENNY áruház lehet a legnagyobb és széles termékínálattal fogadhatja majd a vásárlókat. Arról azonban, hogy hol, illetve mikor nyithat meg, nem kaptunk információt. Természetesen kérdéssel fordultunk a diszkontáruház-lánc képviseletével megbízott ügynökséghez is, azonban kitérő választ kaptunk, amely a beruházás jelen szakaszában abszolút érthető és megszokott.
Mint írják a PENNY folyamatosan tervezi új üzletek nyitását, ahogy minden bővítés esetében, úgy bármilyen Szegeden nyíló újabb üzletről is a lehető leghamarabb értesítjük majd vásárlóinkat és a helyi médiumokat is - olvasható a portálunknak címzett rövid közleményben.
Jelenleg három PENNY áruház van Szegeden, az egyik a Dorozsmai út 52/A alatt, a PENNY Szeged II a Makkosházi körút 27. , a PENNY Szeged III. pedig a Víztorony tér 52. szám alatt.
Fotó: Illusztráció
(Webrádió)
Címkék
PENNY
Szeged
Véleménye van? Szóljon hozzá!