Ujhelyi István internetes platformon vár támogatókat az MSZP megújításához

Belföld, 2022.05.01

Ujhelyi István internetes platformon várja azok jelentkezését, akik részt vállalnának az MSZP megújításában - közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, az MTI-vel.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője Az ellenzéki politikus emlékeztetett: a közelmúltban mutatta be az MSZP "teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást" végrehajtani akaró elképzelését, amelynek részeként a párt az "Esély - Magyar Szociáldemokraták Pártközössége" nevet venné fel.

Ujhelyi István közleményében hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett vélemények "elsöprő többsége" egyetértő volt.

"Tudjuk, hogy igazunk van, és most azon akarunk hosszan és tudatosan dolgozni, hogy legyen elég erőnk is érvényt szerezni neki. Ehhez nemcsak egy aktív és konkrét célok mentén politizáló pártra, de a pártot körülvevő civil hálózatra, közösségre is szükség van" - fejtette ki a szocialista politikus.

Kiemelte, az eselykozosseg.hu weboldalon bárki regisztrálhat, aki akár civilként, akár a szocialista párt tagjaként részt akar venni a magyar szociáldemokrácia újjászületésében és például helyi "Esély Körök" kialakításában.
(MTI)

Címkék

Ujhelyi István MSZP
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!