Ukrajnai háború - Gulyás Gergely: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból (4. rész)

Belföld, 2023.02.25

    Kérdezték arról, miért vetetné le Magyarország kilenc orosz üzletember nevét a szankciós listáról. Gulyás Gergely azt mondta, most elfogadták az új szankciókat. Úgy folytatta: voltak arról viták, nemcsak Magyarország, hanem más országok részéről is, ki az, aki a listára kerüljön, illetve ki az, aki a listán maradjon. Szerinte voltak olyan kezdeményezések is, nemcsak magyar részéről, hogy lekerüljenek egyes nevek a listáról.

Hozzátette: amikor Magyarország egy személy levételét kéri, akkor részletes indoklást ad hozzá. Akinek köze van a háborúhoz, annak a szankciós listán szerepeltetését Magyarország sosem kifogásolta, de Magyarország és más országok szerint is olyanok is felkerültek a listára, akiknek "az égvilágon" semmi közük a háborúhoz, viszont egyik, vagy másik ország érdekeivel ellentétes, hogy velük a gazdasági kapcsolat megszűnjön - magyarázta.

Volt kérdés arról, hogy mit szól hozzá, hogy a Völner-Schadl-ügy bírósági tárgyalásán felvetették Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti meghallgatását. Gulyás Gergely azt mondta, a vádlottak és védőik olyan indítványokat terjesztenek elő, amilyet szeretnének. Pontosan lehet tudni - miután a nyomozás lezárult - , ki az, akivel kapcsolatban a bűncselekmény gyanúja felmerült és ki az, akivel szemben nem - mondta.

Hozzátette: a tanú nem negatív szereplője az eljárásnak, hanem ha értékes információval tud szolgálni, akkor meghallgatják, erről a bíróság dönt.

Gulyás Gergely elmondta: örülnek az Európai Bizottság elnöke által tett nyilatkozatnak a határvédelem erősítéséről. Magyarország több mint kétmilliárd eurót fordított eddig határvédelemre, amivel nemcsak az országot védik, hanem egész Európát - mutatott rá.

Úgy vélte, a tagállamok véleménye változott, nagyon sok tagállam követeli, hogy a bizottság ne büntesse azokat az országokat, amelyek megvédik a külső határokat és a schengeni szerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tesznek, hanem inkább járuljon hozzá ezekhez az erőfeszítésekhez. Azonban Magyarországgal szemben egy kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van a migrációt keretek közé záró szabályai miatt - emlékeztetett. Hozzátette: ezeknek az eljárásoknak a megállítása és a határvédelem költségeihez való hozzájárulás elengedhetetlen, hogy a bizottság szavait tettek is igazolják.

Gulyás Gergely közölte: a most elfogadott 10. szankciós csomag nem érinti a nukleáris energiát, és ha érintené, megvétózták volna.

Kitért rá: pillanatnyilag nincs szlovák kormány, csak ügyvezető kormány, és ez nehezíti a magyar-szlovák kapcsolatokat. A szlovák külügyminiszternek a személyes problémáival orvost kellene felkeresnie, ahogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is javasolta - tette hozzá.

Azt illetően, hogy az Európai Parlament bizottsága Budapestre látogatott a Pegasus-üggyel kapcsolatban, a tárcavezető kifejtette: ha nem kerülne súlyos európai és magyar adófizetői pénzekbe mindaz, amit az európai parlamenti képviselők csinálnak, akkor nevetségesnek és szórakoztatónak nevezné, de "így egy kicsit szomorú is". Semmilyen hatásköre az uniónak ezen a területen nincsen, egyetlen uniós szervnek sem, az Európai Parlamentnek pedig a legkevésbé sem - jelentette ki.

Elmondta: jogi értelemben százszázalékig Oroszország a felelős a háború kirobbantásáért. Politikai értelemben viszont van egy vita, hogy ha a NATO megadta volna azt a garanciát, hogy Ukrajna nem csatlakozik hosszabb távon a szövetséghez, elkerülhető lett volna-e a támadás - magyarázta.

Úgy vélte, megfontolandó, hogy legalább azért meg kellett volna ezt tenni, hogy nyilvánvalóvá váljon, mondvacsinált érvről volt szó, vagy Oroszország valóban távol tartotta volna magát a támadástól.

A tárcavezető közölte: a magyar energiakitettség lényegesen nagyobb, mint más országokban, ezért az energiaárak változása az árakat jobban feltolja, mint más uniós tagállamokban.

Gulyás Gergely a kórházi ágyszámcsökkentés lehetőségéről azt mondta: Magyarországon kórházakat mindig a baloldal zárt be. Az a kérdés, hogy az ágyszám mennyi legyen, valamint milyen legyen az aktív és inaktív ágyak megoszlása, évek óta napirenden van, és az inaktív ágyakra nagy igény van - mutatott rá.

A debreceni oltóanyaggyárról azt mondta, az épület "több mint" szerkezetkész, annak felülvizsgálata zajlik, hogy érdemes-e még koronavírus elleni vakcinát ott gyártani, vagy másféle oltóanyagot kellene. Az egészségügyért felelős tárca vizsgálja ezt a kérdést - tette hozzá.

Volt kérdés arról, hogy mintegy kétszáz pedagógus jelezte, nem vesz részt az emelt szintű érettségiztetésben. Gulyás Gergely azt mondta, soha nem helyes, ha valakinek vitája van az állammal, az a gyerekeken veri el a port.

Jelezte, a kormány azon dolgozik, hogy a tanárok jelentős béremelést kapjanak. Ha a magyar baloldal Dobrev Klára (DK) által vezetett európai parlamenti képviselői ezt nem akadályozzák tovább, akkor január 1-ig visszamenőleg jelentős pedagógusbéremelés lesz - jelentette ki.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei háziorvosok egy része nem írta alá az ügyeleti szerződést, Gulyás Gergely azt mondta, azért nem írják alá a szerződést, mert az országos orvosi kamara azzal fenyegeti őket, hogy etikai eljárást indít ellenük, ha részt vesznek az ügyeleti ellátásban.

A miniszter felháborítónak, gyalázatosnak, amorálisnak nevezte a kamara hozzáállását. Szerinte a megvalósuló reformot egy vármegyében már kipróbálták és jól működött, az orvosi kamara elnöke pedig írásba foglalta, hogy ez a helyes iránya az ügyeleti ellátásnak.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!