TV műsor

Ungár: a kormánynak foglalkozni kell az idősgondozás helyzetével

Belföld, 2020.02.15

Az egyre inkább elöregedő magyar társadalom miatt a kormánynak foglalkozni kell az idősgondozás helyzetével - hangsúlyozta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azt mondta: szeretnék, hogy az otthongondozási díj elérje a minimálbér szintjét. Ez körülbelül 35 milliárd forint költségvetési többletforrást jelent, amelyet Ungár Péter kigazdálkodhatónak tart.

Az LMP szerint végzettség alapján egységesíteni kellene az állami szektoron belül leginkább alulfizetett szociális szektor bértábláját az egészségügyi bértáblával, valamint egységesítenék az egyházi és állami férőhelyek normatíváját.

Ungár Péter a Századvég felmérésére hivatkozva - amelyben a felnőtt lakosság 74 százaléka a házi segítségnyújtás rendszerét, 73 százaléka az ápolói szolgáltatások minőségét, 55 százaléka pedig a bentlakásos intézmények férőhelyét növelné - pártpolitikán átívelő fontos ügynek nevezte az idősgondozást.

Közölte: a 2010-es 54 ezerről 2018-ra 58 ezerre emelkedett a férőhelyek száma, azonban a várólistán levők száma a 2016-os 16 800-ről 2019-re 24 ezerre nőtt.

Ungár Péter szerint ezért hiába növelték négyezerrel az állami idősgondozási férőhelyeket, az átlagos várakozási idő 2,5 év az idősgondozásban ma Magyarországon.

Sokan meghalnak azelőtt, hogy idősügyi ellátásba kerülnének - mondta.

Arra a kérdésre, hogy Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a IX. kerület polgármestere csütörtökön a ferencvárosi testületi ülésen bekapcsolva maradt mikrofon mellett egy fideszes képviselőt hülyének nevezett, azt mondta: egy költségvetési vita sokszor felhevült állapotot jelent.

Nem biztos, hogy szolgálja a lakosok érdekeit, ha ilyen szavak hangzanak el - tette hozzá.

Ungár Péter szerint a polgármester arra próbálta, "lehet, hogy nem a legszerencsésebben" felhívni a figyelmet, hogy a fideszes képviselőcsoport költségvetési módosító javaslatai nem szolgálták a ferencvárosiak érdekeit.

Hozzátette: a polgármesternek "értelemszerűen elnézést kell kérnie" az érintettől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!