Ünnepi évadját kezdi a Szegedi Kortárs Balett

Belföld, 2023.09.16

Ünnepi évadját kezdi a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás művészeti vezető és Echéry-Pataki András igazgató három évtizede vezetik közösen a társulatot, a 2023/24-es szezonban ezért közönségtalálkozók, fotókiállítások, ünnepi előadások és gyerekeknek szóló programok is várják a közönséget Szeged több helyszínén és Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban - tájékoztatta az együttes az MTI-t.

Három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett Bár a társulat a Szegedi Nemzeti Színházban csak szeptember második felében áll színpadra, az évad első előadásait már augusztusban megtartották, a táncosokat álló taps fogadta Spanyolországban. A Carmina Buranát először a San Javier-i Auditorio Municipal Parque Almansában mutatták be, majd Mallorcán, az Auditorium Palma de Mallorcában.

Az együttes ősszel és télen is folytatja külföldi vendégszerepléseit: októberben Finnországban, Helsinkiben lép fel négy alkalommal, év végén pedig több belga várost érintő 14 napos turnéra indul.

A táncművészek már augusztus elején visszatértek a balett-terembe, és megkezdték a Lánglelkű próbáit is. Az új produkció a Petőfi 200 eseménysorozat részeként november 10-én debütál a Szegedi Nemzeti Színházban. A darab különlegessége, hogy öt fiatal magyar zeneszerző a társulat számára komponál műveket. Az öt táncetűdöt magában foglaló est koreográfiáit öt fiatal alkotó jegyezi, ők - Juronics Tamás koncepciója alapján - a költő egy-egy versére hangolva készítették el darabjaikat, melyeket a Szegedi Szimfonikus Zenekar élőben kísér a színpadon.

Az évad második felében magyar és nemzetközi premierként valósul meg a Fekete hattyú. Juronics Tamás nem először nyúl a régi orosz népmese témájához, és ahogyan korábban, úgy most is a történet pszichoanalitikus mélységeit kutatja. Csajkovszkij első balettzenéje a lélek mélységeiben megbúvó küzdelmekről, a jó és a rossz harcáról szól, a koreográfus a fekete hattyú szimbolikájának és lelkiségének megragadására vállalkozik - írták.

Az évadot három új taggal kezdte meg az együttes: Nyeste Andrienn, Giordana Marzocchi és Füzesi Csongor táncművész csatlakozott a társulathoz.

A továbbjátszások között a tavalyi bemutatók - Tűz: Bernarda Alba háza, Bolero, Carmen és Lear - mellett a Concerto est: Concerto, Vadak, A szent is repertoáron marad, decemberben pedig újból látható lesz a gyerekek két nagy kedvence, a Diótörő és a Hamupipőke, és a Carmina Burana is sok előadásban szerepel a műsoron - áll a közleményben.

Fotó: MTI
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!