Márki-Zay Péter (MMM) polgármester az előterjesztés vitája során elmondta, valamennyi képviselő részvételével határozták meg a felújítandó utcák listáját. A költségvetésben eredetileg 120 millió forintot szántak a munkálatokra, de a közbeszerzéseken kedvező ajánlatokat kaptak, így valamennyi beruházás elindulhat.
A útrekonstrukció teljes költsége 244 millió forint, erre a forrást a városháza nyugati homlokzatának felújítására szánt összegből megmaradó 50 millió forint átcsoportosításával, egyes járdafelújítások átütemezésével, valamint a tavaly nyáron a várost ért viharkár után járó vis maior támogatás felhasználásával biztosítják - közölte a polgármester.
Hódmezővásárhelyen a 11 utca felújítása mellett is folyik útépítési projekt, a Tóth Malom utca meghosszabbítását a Colas Zrt. végzi, várhatóan jövőre, uniós forrásból pedig elindulhat az Oldalkosár utca rekonstrukciója - tudatta a polgármester.
A képviselők döntöttek az önerős járdafelújítási program indításáról is. A munkálatokhoz az önkormányzat 85 háztartás számára biztosítja a járda kialakításához szükséges térkövet és szegélyt, a meglévő burkolat elbontása és a kivitelezés a lakók feladata november 30-ig. A munka elvégzését a QTA digitális térinformatikai rendszerrel ellenőrzik - mondta Márki-Zay Péter.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!