Varga-Bajusz Veronika közölte, a tanévben mintegy 400 millió forint használható fel a pályázat keretében. Ez az összeg 12-20, 17-től 24 éves életkorú hallgató tanulmányaihoz nyújthat támogatást.
A program célja, hogy a diákok, a világ legjobb egyetemein megszerzett tudást, tanulmányaik elvégzése után Magyarország számára kamatoztassák - tette hozzá.
Mint elmondta: az ösztöndíjprogramra június 10-ig lehet benyújtani a pályázatokat és július első hetében születik arról döntés, hogy kik kaphatják meg a támogatást.
A támogatás összege - folytatta - országonként eltérő. Akik az Európai Unióban folytatják tanulmányaikat azok a tanévre 14 millió forint támogatást kaphatnak. Az unión kívüli európai államban folytatott tanulmányok esetén a támogatás összege 23 millió forint. Ugyanakkor ha valaki az Egyesült Államokban tanul az 28 millió forintos, amennyiben pedig ázsiai országban, akkor 17 millió forint támogatást kaphat.
A programra tanévről-tanévre újra kell pályázni és a nyertesnek annyi ideig kell Magyarországon dolgoznia, amennyi évig folyósították számára az ösztöndíjat - ismertette az államtitkár.
A sajtótájékoztatón Pólik Ádám ösztöndíjas, a University of Amsterdam, illetve a New York University hallgatója hangsúlyozta, hogy az ösztöndíjprogram már az érettségit követően segítséget nyújtott neki, mert visszatérítették számára a nemzetközi nyelvvizsga költségeit, illetve az egyetemi jelentkezések adminisztratív díját.
Ezt követően a támogatásnak köszönhetően fizette a tandíjat, a lakhatás költségeit, a biztosítását, a repülőjegyek árát, a vízumdíjat és még a tankönyvek árát is - sorolta.
Ennek köszönhetően teljes mértékben a tanulmányaira tudott koncentrálni - mondta Pólik Ádám.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!