Várhatóan májusban nyithat a Szent István téri automatizált Coop

Belföld, 2025.02.08

Portálunk információja szerint kisebb késedelembe esett a Szent István téri Coop teljesen automatizált megoldása, melynek köszönhetően a bolt gyakorlatilag non-stop nyitva lehet, az esti időszakban természetesen eladók nélkül.

Coop Szent István tér A Coop a tavalyi év végén újította fel Szent István téri üzletét, majd a hagyományos kassza helyett automata pénztárakat állítottak be, amellyel többek között jelentős költségcsökkentés érhető el.  

De nem csak a költségcsökkentés miatt vezették be az automata kasszákat, hiszen a tervek szerint ez a Coop lesz az első Szegeden, ahol személyzet nélkül vásárolhatunk esténként. A tervek szerint arcfelismerő kamerákat helyeznének fel az üzletben, valamint egy applikáció letöltésével és regisztrációval lehetne vásárolni akkor is, amikor a bolt már egyébként nem lenne nyitva, azaz a jelenlegi nyitvatartási időn kívül. A teljesen automata bolt egyébként lopásbiztos lesz és a többihez hasonlóan diszpécser figyeli majd a vásárlóteret. Egyes tervek szerint zsiliprendszerben működhet majd, vagyis egy vásárló tartózkodhat az eladótérben. Ez utóbbi megoldás azonban nem biztos.

Portálunk értesülése szerint a teljesen automatikus vásárlás kialakítása kisebb késedelembe esett, de a tervek szerint május elején már vásárolhatunk hétköznap este 19 órától reggel 6 óráig is a Szent István téri Coopban.

(Webrádió)

Címkék

Coop Szent István tér Automata bolt
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!