Vasárnap szentelik fel a Szentháromság-oszlopot Békéscsabán

Belföld, 2021.05.27

Vasárnap szentelik fel a december végén állított Szentháromság-oszlopot Békéscsabán - tájékoztatta Szatmári Csaba, az emlékműállítás kezdeményezője csütörtökön az MTI-t.

Elmondta, a Szentháromság vasárnapján 10 órakor kezdődő szentmise után gyalogos zarándoklat indul a katolikus templomtól a kőoszlopig. Az ökumenikus áldást Szigeti Antal katolikus plébános, esperes, Kutyej Pál evangélikus lelkész és Marti Miklós református lelkipásztor vezeti.

A Trianonra is emlékeztető alkotást Szőke Sándor kötegyáni szobrászművész készítette el három hónap alatt. Talapzatán Szent István és Szent László király, valamint a Kárpát-medence-szerte tisztelt Szent Imre herceg domborművei láthatóak. Az oszlopfő a Szentháromságot jeleníti meg három nézetben: megjelenik rajta az Atya teremtő kézként, a Fiú és a Szentlélek galambként. Távolról egy gyertyatartót idézhet a mű, ezért került a tetejére, utolsó mozzanatként a láng.

A december 22-én felállított alkotás a hitbéli tartalom mellett utal arra is, hogy tavaly volt a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója - mondta a mű megvalósítását kezdeményező Szatmári Csaba, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, hozzátéve, ezért került rá az a felirat, hogy "Hiszek Magyarország feltámadásában".

Elmondta, a környéken nőtt fel és Békéscsabán lakik, ezért fontos volt neki, hogy a korábban elhanyagolt területet rendezzék, azt valamilyen alkotással szépítsék.

A mű elhelyezését támogatta az önkormányzat is, a kormány pedig biztosította a forrást, illetve voltak önzetlen segítők, akik munkájukat felajánlva járultak hozzá a kezdeményezéshez - tette hozzá.

Szatmári Csaba közölte, régen szokás volt nagy járványok elmúltával Szentháromság-emlékoszlopot állítani. A koronavírus-járvánnyal terhelt tavalyi és idei esztendő sajátos aktualitást ad az eseménynek, a lelki atyák a vírus áldozatairól is megemlékeznek - húzta alá.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!