Vasárnaptól kéthetente piacot rendeznek Veszprém belvárosában

Belföld, 2021.10.26

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával vasárnaptól kezdve kéthetente piacot rendez a Veszprémi Programiroda Kft. a bakonyi megyeszékhely történelmi belvárosában, az Óváros téren.

A rendezvényt beharangozó keddi veszprémi sajtótájékoztatón Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatói főtanácsadója elmondta: a kéthetente vasárnap délelőttönként nyitva tartó piaccal szeretnék feléleszteni a régi vásári hagyományokat és élettel töltenék meg a belvárost.

A környékbeli termelők és árusok portékái mellett kockás abroszos asztaloknál ehetnek-ihatnak az érdeklődők, egy miniszínpadon pedig programok is szórakoztatják majd a vendégeket - tette hozzá. Közölte: az első piacnapra már több mint harminc standot foglaltak le.

Üdvözölte az Óváros téri piacnyitást Porga Gyula Veszprém kormánypárti polgármestere is, aki az EKF-program város- és közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: az Óváros tér, mint piactér találkozási pontot jelentett a régi veszprémieknek, a hagyományok felelevenítése pedig a közösséget erősíti majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!