Kiemelte, miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol óránként 160 kilométeresnél magasabb sebességű vonalakat építenek, vagy terveznek, addig Magyarországon az elmúlt években arra sem volt elegendő forrás, hogy legalább a meglévő pályák állapota megmaradjon.
Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák - hívta fel a figyelmet.
A miniszter hozzátette, ha a vasútrombolás után át akarnak lépni a vasútfejlesztés korszakába, akkor célként azt kell kitűzni, hogy Magyarországon is legyen forrás modern, a jelenleginél gyorsabb és kényelmesebb utazást lehetővé tevő pályák megépítésére, ebből a szempontból is az uniós források hazahozatala kulcsfontosságú.
Felidézte, a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek. Ennek keretében májusban a Budapest-Pécs fővonalon, Rétszilas és Dombóvár között, illetve a Szerencs-Nyíregyháza szakaszon indult több hónapos karbantartás.
A két beruházás több mint négymilliárd forintból valósul meg, a munkát a MÁV saját dolgozóival és eszközeivel végzi. A felújítás része több helyen a sínek és az ágyazat teljes cseréje, a vasúti átjárók felújítása, a vízelvezetési rendszer modernizálása, valamint a felsővezetékek és a biztosítóberendezések karbantartása is. A munkák végeztével csökkenhetnek az állandóvá váló késések, miközben a meghibásodások kockázata is kisebb lesz - írta bejegyzésében a közlekedési miniszter.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!