Május 12-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Szeged Napja Ünnepségsorozat legnépszerűbb rendezvénye a Szegedi Borfesztivál, amely az idén már 27. alkalommal várja a borok szerelmeseit. A Széchenyi téren felállított faházakban 160 borász kínálja portékáját és noha az időjárás idén sem volt túl kegyes a látogatókhoz, azért a hétvégére kisütött a nap is.
Szintén rendkívül népszerű a már 22. alkalommal megrendezésre kerülő Szegedi Hídivásár is, melynek keretében a Belvárosi hidat zárják le két napig a járművek elől, hogy birtokba vehessék a kézműves termékeket kínáló árusok, valamint a szegediek és a városba látogatók tömegei. A kézműves seregszemlére érkezőket szikrázó napsütés várta, a jó idő pedig a második, vasárnapi felvonásra is megmarad az előrejelzések szerint. Sokadik éve vesz részt kézzel készített, egyedi mázas kerámiáival a rendezvényen Ambrus Attila, a bankrablóból lett keramikus, aki idén könyveit is kínálja portékái mellett.
A civil szervezetekkel szimpatizálókat az Oskola utcában várják, ahol bemutatják tevékenységeiket, valamint játékokkal és interaktív vetélkedőkkel várják az érdeklődőket. A civil szervezetek mellett a rendezvényen megtaláljuk többek között a Szegedi Vadaspark, valamint Szegedi Szabadtéri Játékok munkatársait is.
A jó hangulatról számos színpad gondoskodik, a legnépszerűbb helyszín pedig minden bizonnyal a Dóm téri Kavalkád, ahol vasárnap este minden idők legjobb Rapülők, Gringo Star, valamint Jazz+Azz dalaival Geszti Péter jelentkezik. A Best of Geszti vasárnap 20 órától veszi kezdetét.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!