TV műsor

A középfutamokkal és a döntőkkel folytatódik ma a Nemzeti Vágta

Bulvár, 2020.10.11

Az egyes versenyszámok középfutamaival, huszárbemutatóval, valamint a döntőkkel folytatódik ma a 13. Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén, a Millenniumi emlékmű körül felépített speciális versenypályán.

Vasárnap megrendezik a középfutamokat, majd a nemzetközi futam elődöntőit, továbbá a kocsitoló verseny, a fogatvágta, a magasugró verseny és a nemzetközi futam döntőjét. A kishuszár vágta és a fogatvágta döntője után történelmi lovasfelvonulás, majd a nemzetközi futam és a 2020-as Nemzeti Vágta döntője zárja a versenysorozatot.

A nemzetközi futamon idén Magyarországon élő külföldiek versengenek a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt. Tíz ország száll versenybe a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain: Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Mexikó, India, Mongólia, Szlovénia, Csehország és Szerbia.

Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezik meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számol be a futamokról.

A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon élőben folyamatosan követhetik a nézők, ezen kívül a Duna televízió vasárnap 15 és 17 óra 30 perc között élő közvetítésben számol be a döntőkről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!