Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki, amikor egy utasokkal túlterhelt luxusjacht süllyedni kezdett Miami partjainál

Bulvár, 2025.05.05

Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki, amikor egy utasokkal túlterhelt luxusjacht süllyedni kezdett Miami partjainál vasárnap helyi idő szerint az esti órákban.

Tecnomar for Lamborghini
A hatóságok közlése szerint egy 20 méter hosszú, 4 millió dollár (mintegy 1,1 milliárd forint) értékű Tecnomar for Lamborghini luxusmotorhajó került bajba, amikor Miami partjai közelében egy mesterségesen létrehozott sziget (Flagler Monument Island) mellett elkezdett süllyedni.

A jármű maximálisan 16 ember szállítására képes, ugyanakkor a fedélzeten a beszámolók szerint több mint 30-an tartózkodtak. A megjelent felvételeken az látszik, hogy a hajó tatja szinte teljesen víz alá került, orra pedig magasan a levegőben volt.

A mentésben részt vettek az Egyesült Államok Parti Őrségének egységei is. A szervezet közölte, hogy a félig elsüllyedt jacht nem jelentett veszélyt a tengeri közlekedésre, és a vízből való kiemelését magánvállalkozás végzi.

Miami Beach rendőrségének közleménye szerint a hajó utasai közül senki sem sérült meg, a hivatalos adatok szerint 32 embert kellett kimenteni.

A tudósítások nem részletezik, hogy kik voltak az utasok, de emlékeztetnek arra, hogy a hétvégén a szokásosnál is több turista érkezett a Florida déli részén fekvő nyaralóhelyre, ugyanis most tartották a Forma-1-es Miami Nagydíjat.

(MTI)

Címkék

Tecnomar for Lamborghini
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!