K.Z.: Szerettem volna kipróbálni azt, hogy milyen az élet a versenysporton túl. Meg akartam ízlelni, hogy milyen a komfortzónán kívül esni. Milyen az, amikor – esetemben 35 napig - nincs a közelemben a telefonom, nincs internet hozzáférés, nincsenek ott a családtagok és barátok. Ez a műsor kiváló volt arra, hogy kiszakadjak a mindennapok körforgásából. Nem beszélve a környezetről, amely a gyermekkoromat idézte vissza. Gyakorlatilag a Farmon a csapattársaimmal úgy éltünk, ahogyan egykoron a nagyszüleink éltek. Talán kijelenthetem, hogy a felkérésnek ez a része tetszett a legjobban.

K.Z.: Egyrészt a leghasznosabb az volt, hogy rájöttem arra, hogy nagyon naiv vagyok. Másrészt pedig felismertem, hogy nem tudok más fejével gondolkodni. Ennek viszont egyetlen egy oka van, mégpedig, hogy az elmúlt évtizedekben egy valami volt csak fontos a rajtvonal és a célvonal között magamra figyeljek. Ezért a Farmon eltöltött idő alatt gyakran félreértésekre adtam okot, ugyanis megesett, hogy másképp gondoltam valamit és annak kapcsán aztán másképp cselekedtem. Ez azért volt, mert időközben ráeszméletem, hogy a megoldandó termelési feladatok csapatmunkára lettek kitalálva.

K.Z.: A való világ valahol az élsport és a Farm között található. Míg a kajakban egyenlő esélyekkel indul mindenki, addig a Farmon rájöttem, hogy az élet az nem ilyen. Nincsenek egyenlő

pályák és esélyek. Vízre szállva nem szól bele anyukád, apukád, a barátod, a barátnőd vagy a szomszéd, a való életben viszont igen, befolyásolhatják a körülötted élők a végkimenetelét

bárminek. Avagy: sokkal több a külső hatás, mint a sportban.

Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy egyre több élsportoló dönt a „celebkedés” mellett, miután leteszi a lantot?

K.Z.: Azt gondolom a legfőbb oka mindennek az az, hogy az élsportolók, miután leteszik a lantot szeretnék megtalálni önmagukat. Egy olimpiai bajnok 35-40 évesen nyilvánvalóan nem fog elmenni 8 órába, három műszakba dolgozni egy gyártósorra. Ugyanakkor hétköznapi életre ő is vágyik, valamiben ki akar teljesedni, hiszen egész életében különleges dolgot csinált. Erre pedig a média egy jó partner és általában fel is karolja mind az aktív, mind a passzív sportolókat. Állszentség lenne azt mondani, hogy anyagilag mindez nem éri meg, mert megéri. Sokan minden bizonnyal emiatt is vállalnak el bizonyos felkéréseket. És valljuk be, akad köztük olyan, akinek jól is áll és ügyesen is csinálja. Őket azonban nem szabad elítélni. Nekik, beleértve magamat is, ez egy jó kihívás, ugyanis versenyezni és teljesíteni mindenhol kell. Leginkább engem is ez érdekelt a Farm VIP kapcsán, hogy megtudom-e állni a helyem egy egészen más világban. Számomra a műsorban való részvétel minderre egy pozitív visszaigazolás volt.

K.Z.: Jelenleg a tavasszal megrendezésre kerülő hazai versenyekre készülök. Nyilván szeretnék jó eredményeket elérni rajtuk, de a legfőbb célom, hogy jól érezzem magam, miközben azt csinálom, amit szeretek, amivel 34 éve foglalkozom.

Sok verseny, megmérettetés kötődik az életedben Szegedhez. Milyen érzések kötnek a városhoz?

K.Z.: Szeged mindig is egy kedves város volt és lesz is a szívemnek. Nagyon fontos részét képezi az életemnek, akár a második otthonomnak is nevezhetném. Sok-sok edzőtábor, sikerélmény és baráti kapcsolatok kötnek a városhoz, ahol mindig süt a nap, az emberek kedvesek, a belvárosban pedig pezseg az élet.

K.Z.: Az élsportolók élete igen kalandos, nemcsoda, hogy a nők nagy része ezt nem bírja. Én azonban attól függetlenül, hogy nem nősültem meg, elégedett vagyok az életemmel, sőt kijelenthetem: soha nem volt hiányérzetem egyetlen egy területen sem. Jelenleg stabil és boldog párkapcsolatban élek.