Karácsonyi szalag dekorációk

Bulvár, 2021.08.23

A karácsony a legszebb ünnepe az évnek. Talán azért is, mert nem pusztán egy napból áll. Már decembert megelőzően elkezdünk készülni a nagy napra. Elővesszük régi adventi koszorúnkat, kicsit újragondoljuk, feldíszítjük, hogy majd négy vasárnapon keresztül az asztal dísze legyen.

Karácsonyi szallag
Ha nincs kifinomult szépérzékünk, kézügyességünk, akkor a virágboltokban, az áru- és webáruházakban böngészve szerezzük be a kiszemelt asztaldíszt.

Feldíszítjük bejárati ajtónkat, előszobánkat és a lakásunk, házunk egyéb részeit. Kivilágítjuk a kertünkben a fenyőfát, villanyfüzért kap az ablak, netán az ereszcsatorna alja is. Műfenyővel, girlandokkal, szalagokkal díszítjük fel a lépcsőkapaszkodót. Apró, világító, elemes dísztárgyakkal dobjuk fel még a legeldugottabb szobasarkot is.

December elején

December beköszöntével lassan elő kell készülünk az ünnepi süteménycsodákra is. Néhány süteményfajtának több napot kell állnia szentestéig, hogy igazán összeérjenek benne az ízek. Belengi az egész lakást a csak a karácsonyra jellemző illat keveréke: a fahéj, a narancs, a dió és a vanília.

Karácsony közeledtével szeretünk a díszes, kivilágított utcákon sétálni. Megcsodálni azt a sok szép alkotást, amit a szomszédunk vagy a városunk, kisvárosunk, falunk önkormányzata készített, az ünnep fogadására. Bár hideg van, a sült gesztenye, a forralt bor illata és a rengeteg, meleg fényt sugárzó kis izzó felmelegíti a lelkünket.

Karácsonykor egyszerre van jelen a hagyomány és a színes fantázia világa. Manapság olyan gazdag a választék, hogy se szeri, se száma a különféle díszítések lehetőségének. Mindenki megtalálhatja azt, ami a saját ízlésének leginkább megfelel. Pillantsunk rá a díszítések egy adott, érdekes és szép részterületére, a szalagok világára!

Díszítőszalagok

A Valex Decor Kft-nél kapható díszítőszalagok színe, anyaga elképesztően gazdag: az egészen egyszerűtől a mintáson át még giccsest is találhatunk. A vastagságuk, a szélességük is igen változó. Anyagukat tekintve léteznek szatén, juta, műjuta, csipkés juta, taft, vászon, organza és hálós szalagok. Szinte végtelen színpalettából választhatunk: egy- és többszínűek, mintásak, sőt, ünnepi nyomatok is lehetnek rajtuk.

Ötletek

Egy jól kiválasztott szalag azonkívül, hogy egyedivé teszi az ajándékcsomagolásokat, emelheti az ünnep varázsát is. Tehetjük adventi koszorúra, ajtódíszre, az ajándékba vitt virágcsokorba, sőt még a karácsonyfára is. Segíthet ünnepi díszbe öltöztetni az asztalt. Hiszen például a díszszalvétába csavart evőeszközöket is átköthetjük vele. Talán túlzásnak tűnhet, de még házi kedvencünk nyakában is jól tud mutatni egy szép, ünnepi masni.  

Variálhatunk a szalagok vastagságával, szélességével is. Ha drámaibb hatást kívánunk elérni, a karácsonyfára tehetünk szélesebb masnikat, amik akár fel is válthatják a gömb- és egyéb díszeinket. Rakhatunk akár masnis plüssmacit is a karácsonyfánkra, biztosan eléri a kívánt hatást, az úgynevezett „hűha-élményt”!

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!