Két hegyi gorilla született a kongói Virunga Nemzeti Parkban

Bulvár, 2021.11.19

Két hegyi gorilla született a kongói Virunga Nemzeti Parkban.

A parkban élő Wilunula-családban egy hím, a Humba-családban egy nőstény született november 15-én - közölte Twitter-oldalán a park.

Velük együtt január óta 16 hegyi gorilla született a területen - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

A hegyi gorillák populációja az elmúlt 40 évben megötszöröződött. Három országban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ugandában és Ruandában él a faj.

A park becslései szerint számuk az év közepén 350-re nőtt. 1981-ben csupán 58 hegyi gorilla élt a területen, 2000-ben egyedszámuk 131-re, 2010-ben már 201-re emelkedett. 2016-ban már 286-an voltak.

A populációt bár sikerült megnövelni, a park közlése szerint ez jelentős költségekkel jár, és a hegyi gorillák életét megnehezítő ökológiai kihívások továbbra is hatalmasak a területen a nagy népsűrűség, a szegénység és a politikai instabilitás miatt. A régióban fegyveres csapatok portyáznak, melyek a helyi populációra vadásznak.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2018 novemberében a faj besorolását a súlyosan veszélyeztetettről veszélyeztetettre enyhítette.

A hegyi gorilla (Gorilla beringei beringei), amely a keleti gorilla három alfajának egyike, Közép-Afrikában él két régióban, két csoportban, az egyik a Virunga-hegységben négy nemzeti park területén, köztük a Virunga Nemzeti Parkban. A vadon élő hegyi gorillák számát 1000 körülire teszik.

A hegyi gorillának hosszabb és sötétebb szőrzete van, mint más gorillafajoknak, így olyan területeken is megél, ahol a hőmérséklet fagypont alá süllyed, így például Virunga-hegység 2200-4300 méter magasságon fekvő erdeiben. Több időt tölt a talajon, mint bármely más főemlős, lába hasonlít az emberére. Arcán, tenyerén és talpán nincs szőr, az idősebb hímeknek a mellkasa is csupasz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!