Az egyesület hétfői közleménye szerint a madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól nagyjából délelőtt 10 óráig, illetve délután 19 órától naplementéig tart, időjárástól függően. Az utolsó napon, augusztus 30-án csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően már az ideiglenes gyűrűző állomás elbontása zajlik.
A gyűrűzés esős időben, illetve nagyon erős szél esetén szünetel, a napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik. Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek. A program végén lehetőség lesz fotók készítésére és az állatok megsimogatására is - olvasható a közleményben.
Mint felidézik, tavaly 48 madárfaj 2893 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban.
A tájékoztató szerint a madárgyűrűzés mellett augusztus 17. és 20. között rovarász programok is lesznek: "vízipók-csodapók" bemutató várja az érdeklődőket 17.30 és 18.30 között, illetve lesz éjjeli lepkészés is 20.30-tól éjfélig.
A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögötti aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával. További részletek a https://www.mme.hu/esemeny/nyar_vegi_madargyuruzo_akcio_naplastonal_2023 weboldalon olvashatók.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!