Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán

Bulvár, 2023.05.16

Bemutatták kedden Budapesten azt a húsz versenyzőt, aki harcba szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntője június 11-én lesz a Dunán, akkor derül ki, ki képviseli Magyarországot a nemzetközi Miss World világdöntőn.

Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán A koronavírus-járvány miatti rövid kényszerszünet után számos újítással visszatérő nagyszabású gálaműsorba a felkészülési táborból tizenhatan jutnak be. A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet, emellett jószolgálati munkájának részeként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca lesz - mondta el Somossy Barbara és Csitári Gergely, a verseny két műsorvezetője a bemutatón.

Az idei megmérettetésen újdonság lesz, hogy a versenyzők bikini helyett sportruhában vonulnak végig a kifutón. A kreatív tour-ban új műsorelem lesz a királynő tour, amelyben az elmúlt hét év döntősei térnek vissza, felidézve a korábbi évek versenyeit.

A Miss World Hungary döntője 2014 óta látható a közmédiában. Idén június 11-én 19 óra 45 perctől élőben sugározzák a nemzeti finálét. Idén először két közösségimédia-arca van a produkciónak, két korábbi királynő, a 2017-es győztes Koroknyai Virág, valamint a 2019-es Miss World Hungary Nagypál Krisztina személyében. Ők rendszeresen bejelentkeznek a közösségimédia-felületeken és beszámolnak a felkészülésről, a kulisszák mögött történő eseményekről.

A fináléban a zsűritagok - mások mellett Rogán Cecília és Sarka Kata versenyigazgatók, valamint Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgatója - szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyeri a Miss World Hungary címet és a lehetőséget, hogy részt vegyen a nemzetközi döntőn. Idén is lesz közönségdíjas, a nézők alapdíjas telefonszámon tudnak - a határon túlról is - voksolni az általuk legszebbnek ítélt versenyzőre.

A világverseny szlogenje "Beauty with purpose", vagyis "Szépség, céllal". Ezért a Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára: a leendő nyertesnek fel kell karolnia egy jótékony ügyet, amelyet itthon és a világversenyen egyaránt képvisel.

Most először van hivatalos alapítványi partnere a versenynek. A győztes a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat társadalmi nagykövete lesz egy éven keresztül, részt vesz a kommunikációban és szerepet vállal a társadalmi felelősségvállalási aktivitásokban.

Mint elhangzott, a közös felkészülés már elkezdődött, a versenyzők részt vettek fotózásokon, kisfilmforgatáson és hamarosan két hétre a felkészítő táborba vonulnak. A húsz versenyzőből négyen kiesnek a tábori alversenyeken, az élő adásban tizenhatan állhatnak a kifutóra. A felkészülésükről háttérműsor készül, amelyet a döntő előtti napon, június 10-én 19 óra 40 perctől láthatnak a Duna nézői A királynők útja címmel.

A kiválasztott húsz versenyző: Albutiu Réka, Buzás Vanda, Csasztvan Lilla, Gilicze Éva, Hacsi Boglárka, Hatos Kitti, Hegyi Zsanett, Jagasics Maja Hedvig, Koncz Patrícia, Kovács Evelin, Mészáros Alina, Nagy Annamária, Nagy Henrietta, Nehéz Nóra, Novák Zafír Bella, Oravecz Fruzsina, Polgári Léda Anna, Snóbel Sára, Szabó Orsolya és Zieger Natasa.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán Magyarország Szépe - Június 11-én lesz a döntő a Dunán
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!