Minden gyerek álma egy kerti játék házikó!

Bulvár, 2022.04.25

A tavasz beköszöntével nemcsak mi, felnőttek vágyunk ki a szabadba, hanem a gyerekek is.

Játékház Ráadásul számukra az időjárás időnkénti változékonysága sem zavaró, ha kellemes a hőmérséklet, ők már kint vannak, még akkor is, ha épp esik, vagy fúj.

A kert adta lehetőségek

A kertben egyrészt azért szeretünk időzni, mert lehet kertészkedni, veteményezni, ültethetünk szebbnél szebb virágokat. Másrészről viszont a szabad levegő adta, semmivel sem összehasonlítható érzést is szeretjük kiélvezni, ezt pedig megtehetjük egy kényelmes kerti bútor, egy pohár bor és egy jó könyv társaságában.

A gyerekek számára is léteznek tartalmas időtöltést biztosító lehetőségek. A lényükből fakadóan a lurkók állandó mozgásban vannak, továbbá a gyerekek szeretik a felnőtteket utánozni. Így, ha jó példát látnak maguk előtt, és látnak minket kertészkedni, akkor nagy valószínűséggel, bevonhatók lesznek ezekbe a tevékenységekbe.

Változatos kerti játékok

Ha a gyerkőcök segíteni kívánnak nekünk, akkor beszerezhetünk kisméretű kapát, gereblyét, talicskát és biztosan örömmel fognak kialakítani maguknak egy kiskertet, ahová kívánságuk szerint tudnak növényeket ültetni.

A friss levegőn azonban nemcsak munkálkodni öröm, hanem rajzolni, festeni, olvasni, társasozni is. Ehhez érdemes jó minőségű és időtálló termékeket választani. A Curver-Lifestyle kerti játékai között nem kizárólag kis székeket és asztalokat, hanem gyönyörű, gyerekek számára kialakított kerti házikókat is találunk.

Mesebeli kerti kisházak

Minden gyerek szeret bújócskázni, bekuckózni valahová. Hát még, ha ez egy házikó, amelyet kedve szerint rendezhet be! Egy ilyen “meseház” alkalmas bármilyen szerepjátékra, például főzőcskézés, boltos játék, és így tovább, a gyerek fantáziája szerint. De akár az is megoldható, hogy egy-két műanyag széket bevisznek, és ott bent játszanak. A lehetőségek száma végtelen.

Érdemes még megemlíteni a műanyag csúszdákat is, melyek viszonylag könnyűek, így a gyerekek számára nem veszélyesek. Egyszerű hordozhatóságuk révén kinti és benti használatra is alkalmasak.

Fontos a minőség

Ha nincs kert, akkor egy ilyen kisház elfér egy nagyobb teraszon vagy erkélyen is, de persze az a legszerencsésebb, ha van egy udvarunk. Azonban nagyon fontos, hogy a manapság gyakran előforduló nagy hőingadozásokat és egyéb időjárási viszontagságokat a kerti bútoraink, így a játékok is könnyedén elviseljék.

A Curver-Lifestyle webáruházban kapható termékekre mind a nagyfokú strapabíróság jellemző, ellenállnak az UV-sugárzásnak és a fagynak is. Így ha nincs lehetőségünk télire bevinni őket valamilyen fedett helyre, akkor nyugodt szívvel kint is hagyhatjuk a szabadban. Persze azért nem árt letakani egy fóliával.  

Könnyű karbantarthatóság

Ezeknek a masszív kerti játékoknak az is nagy előnyük, hogy nem igényelnek nagyfokú karbantartást, rendszeres ápolást. Elég, ha időnként egy ronggyal letisztogatjuk őket, vagy szennyeződés esetén, mosószeres, vizes szivaccsal lemossuk.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!