Nemzeti Vágta - Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az előfutamokon

Bulvár, 2020.08.13

Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az idei Nemzeti Vágta vasárnap kezdődő előfutamain - mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A lovasok idén országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat, köztük két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is.

A versenysorozat vasárnap a Festetics-futammal kezdődik Gyenesdiáson. A nyolc elővágta után alakul ki a mezőny, minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-11-én a Hősök terén - mondta a versenyigazgató.

A versenyigazgató kiemelte: ha az októberi járványhelyzet úgy kívánja, az eseményt közönség nélkül rendezik meg, de a programok televíziós közvetítésen követhetők lesznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!