Óvintézkedésekkel rendezik meg idén az adventi vásárt Szombathelyen

Bulvár, 2021.11.05

A járványhelyzet alakulásának függvényében, óvintézkedésekkel, de - - ha az előírások közben nem változnak - megrendezik november 19. és december 23. között az adventi vásárt Szombathelyen - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Nemény András (Éljen Szombathely!), a vasi megyeszékhely polgármestere.

A város főterén 40 kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozó, többségében helyi vállalkozó kínálja majd termékeit, szombatonként pedig délután és este zenés kulturális programok is lesznek - fűzte hozzá.

Megjegyezte: reményeik szerint szabadtéren a koronavírus-járvány negyedik hulláma ellenére is megrendezhető lesz az adventi vásár, amely a karácsonyi készülődéshez és hangulathoz, valamint a helyi kereskedők és vendéglátósok megerősítéséhez is hozzájárulhat.

Horváth Soma (Éljen Szombathely) kultúráért is felelős alpolgármester elmondta: a szervezők két kisebb színpadot állítanak, amelyeket kordonokkal vesznek körül, így biztosítva, hogy a nézők száma ne lépje túl a járványügyi előírásokban szereplő 500 főt.

A fellépők között lesz az Ocho Macho, a Mokka, Danics Dóra, a Kodachrome zenekar, a Varnyú Country, a Gargantua, a Mágikus Mintha, a Kellene Kis Kert és a Nyughatatlan is.

Hozzáfűzte: a nagy adventi koszorút idén is a Berzsenyi Dániel téren állítják fel, amelyen az első gyertyát november 27-én, szombaton gyújtják meg.

Károlyi Ákos jegyző a sajtótájékoztatón elmondta: az adventi időszak fontos attrakciója lesz a Fő téren megjelenő mesefigurás körhinta és az újra Szombathelyre érkező óriáskerék, amelyet a két évvel ezelőtti helyszínen, a Borostyánkő Áruház előtti parkolóban állítanak fel.

Prieger Szabolcs, a városi rendezvények koordinátora a sajtóeseményen bemutatta a város Ludovicus névre keresztelt új kabalafiguráját, amely ötvözi a római múltat, a Szent Márton-kultuszt és a vidámságot.

Hozzátette: Ludovicus először az adventi vásáron jelenik majd meg a nagyközönség előtt, de később más szombathelyi rendezvényeknek is visszatérő szereplője lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!