Plüsshódok vásárlásával lehet támogatni a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát

Bulvár, 2021.11.12

(MTI) - Harmadszor szervez karácsonyi gyűjtést novembertől az Auchan áruházlánc, amely egy plüsshód eladásával ötszáz forinttal támogatja a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját.

Az eladott hódok után összegyűlt adomány a gyógyuló gyermekek rehabilitációját segíti majd - közölte az áruházlánc kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.

Mint írják, az előző években a korábbi támogatásokból a gyermekklinika nagyértékű, több tízmillió forintos orvosi eszközöket tudott vásárolni, ez alkalommal pedig a gyógyulás lelki oldalát szeretnék segíteni.

A gyűjtéssel az egészségügyben dolgozók járványhelyzetben nyújtott teljesítménye előtt is tisztelegnek.

A tájékoztató idézi Kovács Gábort, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, aki hangsúlyozta: kollégáival együtt nap mint nap igyekeznek megkönnyíteni a beteg gyermekek kórházi tartózkodását. "Ezért is szeretnénk intézményünk udvarán egy olyan játszóteret felépíteni, amely kialakításával jótékonyan hozzájárul a gyermekek fizikai és mentális egészségének fejlesztéséhez" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!