Hozzátette: egyéniben a tavalyi győztes, az angol Freddie Hand lett a második helyezett, a bronzérmet pedig a német Christian König szerezte meg. A legjobb magyar Nagy Kartal lett, aki a 11. helyen zárta a világversenyt.
Civilben Nagy Kartal kutató matematikus, aki matematikatáborokat és versenyeket szokott szervezni, valamint szabadidejében szívesen bridzsezik.
A szenior világbajnok Madarassy Pál, aki 2007-ben megnyerte az abszolút kategóriát is, évek óta az OLAF-ban, az Európai Csalás Elleni Hivatalban dolgozik, szabadidejében tájfut.
Csapatban a japán válogatott mögött az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság végzett; a Gyimesi Péter, Gyimesi Zoltán, Madarassy Pál és Nagy Kartal összetételű magyar csapat, bár több részfordulót is megnyert, végül a negyedik helyen zárta a világbajnokságot.
A három napig tartó szellemi megmérettetésen a szervezők számos új logikai feladvánnyal lepték meg a világ 28 országából érkező 164 versenyzőt. Valamennyi feladvány nyelv- és kultúrasemleges volt.
Ebben a szellemi sportban Magyarország szervezőként már négyszer lehetett házigazda, legutóbb tavaly Egerben volt a világbajnokság. Csapatban öt bronzérmet is szerzett Magyarország az 1991 óta évente megrendezésre kerülő szellemi tornán.
A jövő évi világbajnokságot október 24-31. között a franciaországi Nantes-ban rendezik meg, amelyre a válogatóversenyt tavasszal írja ki a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!