M-T. A.: Az afázia előfordulására becsült adataink vannak, évente körülbelül 28 ezer új stroke megbetegedéssel kell számolni, az afázia leggyakoribb kiváltó oka pedig éppen a stroke. A túlélők 40%-a érintett lehet, ez évente körülbelül 7000 főt jelent, mindehhez társul a korábbi megbetegedések következtében érintett, mintegy 40-50 ezer fő. A kutatók az arcvakság (prosopagnosia) előfordulási gyakoriságát 2-2,5%-ra teszik.

M-T. A.: Az afázia esetében egy szerzett, kognitív zavarról beszélhetünk, amely legtöbbször a stroke-ot követően vagy bármely más, a központi idegrendszert érintő sérülés következtében alakul ki. A betegek fejében többnyire megszületik a gondolat, tudják, hogy mit szeretnének kifejezni, azonban a megfelelő célszót vagy nyelvtani szerkezetet nem tudják összeállítani, így súlyos esetben rendkívül korlátozottá válhat a kommunikáció, s mindezzel párhuzamosan a beszéd megértése is valamely fokban károsodik. Talán az egyik legfontosabb jellemzője, hogy mindez nem jár együtt az intelligencia csökkenésével. Az arcvakság pedig jelentősen megnehezítheti az érintettek szociális életét, azonban a nehézségeket különböző stratégiákkal általában jól tudják kompenzálni, s számukra más ingerek (mozgás, hang) válnak fontossá a személyek felismerése során. Ehhez a tüneti képhez gyakran társul egyébként más, a vizuális feldolgozáshoz köthető deficit is.

M-T. A.: Ma már számos terápiás lehetőség áll rendelkezésünkre, amelyek segítségével nagyon szép eredményeket lehet elérni a (neuro)rehabilitáció során. Kollégáimmal a Klinikán több éve folytatunk kutatásokat, figyeljük a nemzetközi trendeket, hogy a betegeinknek a leghatékonyabb módon tudjunk segíteni. Fontos, hogy egyik kórkép sem progresszív, azaz megfelelő terápiával jól segíthető állapotokról van szó. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a stroke és más, a központi idegrendszert érintő megbetegedések súlyosságától is függ a terápia kimenetele. Ez azt jelenti, hogy számos faktor, körülmény befolyásolja azt, hogy ezek a kognitív zavarok milyen mértékben javíthatók.

M-T. A.: Az afáziás személyek esetében fontos, hogy egyszerűbb nyelvtani szerkezetekkel fejezzük ki magunkat, hiszen ezzel megkönnyítjük a beszédfeldolgozást. Sokszor segítség, ha konkrét választás elé állítjuk őket: víz vagy tea. Amennyiben az afáziás beteg nem tudja magát kifejezni, nem tudja kimondani a szót, nagy valószínűséggel leírni sem tudja. Ilyenkor egyrészt érdemes türelemmel várni, hiszen többnyire valamilyen információt próbálnak a betegek átadni, még ha az nem is a célszó. Kutatásainak eredménye is alátámasztja, hogy habár az adott tárgyat (például fésű) nem sikerül megnevezni, de a beteg elmutogatja annak használatát, amiből ki lehet találni, hogy éppen mire gondolt a beteg. Általában elmondható, hogy bármely, a kognitív képességet érintő zavar esetében a mihamarabbi felismerés, azaz a pontos diagnosztikai folyamat megtervezése a legfontosabb lépés, hogy ezt követően – a család bevonásával – elkezdődhessen az egyénre szabott, specifikus terápia.