Az eddigi jegyértékesítések alapján azt valószínűsítik, hogy idén elérik a százezer résztvevőt, és ezzel bekerülnek az európai nagyfesztiválok közé - jelentették be a nyitónapon tartott sajtótájékoztatón.
Rés Konrád-Gergely fesztiváligazgató szerint az idei kiadás legnagyobb fejleménye, hogy a résztvevők mellett a fellépők száma is kétszeresére nőtt, és ez a helyszínek számában, az infrastruktúrában is meglátszik. Az erdélyi magyar diákszervezetekkel együttműködve az európai nagyfesztiválok fő fellépőit hozták el a Maros-partra - mondta.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke Erdély legfontosabb fesztiváljának nevezte a Vibe-ot. Ez szerinte a megye és Marosvásárhely számára is fontos, mivel megmutatja a térség kulturális és turisztikai értékeit a máshonnan érkezőknek.
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere úgy fogalmazott: a fesztivál testesíti meg azt, amire a város is aspirál, hogy gazdasági és kulturális szempontból is vibráló legyen.
A Marosvásárhely melletti helyszínt biztosító Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs a fesztivál hozadékaként említette, hogy az erdélyi magyar fiatalok otthon buliznak, közösséget építenek, és a számos kísérőprogram révén szellemi táplálékot is kapnak.
A vasárnap este záruló zenei fesztivál idei fellépői között szerepel Timmy Trumpet, az Azahriah, a Carson Coma, a Drop the Cheese, a Halott Pénz, Majka, Tóth Gabi és a Tankcsapda is.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!