Szíria - BBC: a hatóságok megtalálták az Iszlám Állam által 2015-ben lefejezett régész holttestét

Bulvár, 2021.02.08

A szíriai hatóságok úgy vélik, hogy megtalálták Hálid al-Aszaád szíriai régész holttestét, akit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai nyilvánosan lefejeztek 2015-ben, mivel nem volt hajlandó elárulni nekik, hogy hol találhatóak értékes műkincsek Palmüra ókori városában - erről számolt be hétfőn a BBC brit műsorszóró.

A szíriai állami média tájékoztatása szerint a hatóságok feltételezik, hogy Aszaád holtteste az egyik a három közül, amelyre a Palmürától keletre található Kahlulban bukkantak.

A holttesteket DNS-vizsgálattal azonosítják.

A brutális gyilkosság része volt annak a sor szörnyű atrocitásnak, amelyet a dzsihadisták elkövettek az idő alatt, amíg uralmuk alatt tartották az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínt.

Aszaád több mint 50 évet áldozott életéből Palmürára, amely a fővárostól, Damaszkusztól északkeletre található sivatag oázisa mentén fekszik. A nagy tiszteletnek örvendő régész 2003-ban visszavonult mint a helyszín főrégésze, de folytatta a kutatásokat a térségben, míg az végül az Iszlám Állam kezére került. Három fia és veje - akik szintén régészek - a fővárosba menekültek a közeli Tadmur városában található múzeumból származó értékes műkincsek százaival a dzsihadisták közeledtével. Aszaád mindazonáltal kitartott amellett, hogy nem hagyja el otthonát, akkor sem, ha megölik.

Az akkor 83 éves régészt az Iszlám Állam elfogta, és kifaggatta további műkincsek hollétéről. Aszaád nem volt hajlandó együttműködni, ezért a dzsihadisták 2015 augusztusában lefejezték Tadmur egyik terén. A gyilkosságot követően Palmüra számos, az 1. és 2. századból származó részét semmisítette meg a műemlékeket bálványimádásnak tartó Iszlám Állam. A dzsihadisták később elvesztették az ellenőrzést a helyszín felett, ám 2016-ban visszaszerezték azt, ekkor szintén súlyos pusztításokat vittek véghez.

A szíriai kormányerők 2017 márciusa óta tartják ellenőrzésük alatt a helyszínt, a helyreállítási munkálatok mindazonáltal korlátozott mértékben haladnak a jelenleg is dúló polgárháború miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!