Szurikátaikrekkel gazdagodott a debreceni állatkert

Bulvár, 2021.04.29

A napokban hím szurikáta ikerpár érkezett a debreceni állatkertbe Amszterdamból - értesítette csütörtökön az MTI-t az állatkert igazgatója.

Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a 2018-as születésű jövevényeket a rutinszerű karanténidőszakot követően örömmel befogadták társaik, így a közelgő újranyitást követően a teljes létszámú és - reményeik szerint - a közeljövőben utódokkal is gyarapodó csapattal találkozhatnak majd a látogatók.

A szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) Afrika déli részének szavannás vagy sivatagos területein élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti - magyarázta a szakember.

Hozzátette: a szurikáták csapatban élnek, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja hátsó lábaira egyenesedve folyamatosan kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait.

A szurikáták nagyon népszerűek Debrecenben, ezért az állatkertben évek óta látványetetéseket tartanak, amit tovább folytatnak, amint ismét megnyithatja kapuját az intézmény - jelezte Nagy Gergely Sándor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!