Második a Cékus Árpád lett Déva Szándékkal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Szabadka színeiben My Boy Lakáj hátán.
Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot Mátyus Ivett nyerte meg Juka nevű lován Zombor lovasaként.
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhárom felnőtt és hét kishuszár nevezett be.
A Vajdasági Vágta a Nemzeti Vágta előfutama, a továbbjutók októberben állhatnak rajthoz Budapesten, a Hősök terén. A Nemzeti Vágtát eddig négy alkalommal nyerte meg vajdasági lovas.
A futamok mellett lovasbemutatót, díjugrató- és díjlovagló bemutatót, csikósbemutatót, néptáncprodukciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széles körű gasztronómiai- és kézműves kínálat várta a látogatókat. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel a vajdasági eseményen.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen elmondta: az ötletből ilyen ennyi idő alatt már közösségi programmá vált a rendezvény. Hozzátette: véleménye szerint sikerült közelebb hozni a lovassportokat a közönséghez.
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!