A két szervezet közös, két évre szóló, Call-action elnevezésű projektje a helyi lakosság, köztük 21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg - tájékoztatta az akció kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-t szerdán.
A projekt eredeti vállalása egy éven belül teljesült, jelentősen túllépve az eredetileg kitűzött célt - olvasható a tájékoztatóban.
A szervezetek 690 tonna hulladék begyűjtésére, szelektálására és feldolgozására vállalkoztak a Tisza kárpátaljai forrásvidékén, ahol a korlátozott központi hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hiánya miatt nagyjából hárommillió tonna hulladék halmozódott fel, veszélyeztetve a helyi környezetet, a folyókat, az erdőt, nemcsak az ukrajnai szakaszon, de Magyarországon is.
"Évtizedes folyómentő tapasztalatainkkal szerencsére nem ritka, hogy túlteljesítjük a célokat, de a mostani eredmény valóban egészen rendkívüli, főleg az ukrajnai kihívások miatt" - idézi a tájékoztató Hankó Gergelyt, a PET Kupa projektvezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője.
A Kárpátalján élő szakemberek bevonásával majdnem megduplázódott a begyűjtött és a körforgásban tartott hulladék mennyisége, így 1200 tonna hulladéktól mentesült a helyi természeti környezet. Ezáltal a hulladékot már nem hozza el a Tisza Magyarországig - hangsúlyozta PET Kupa projektvezetője.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!