Vizes vb - Seszták Miklós: a szervezésre jutó rövid idő volt a legnagyobb kihívás

Fina - Vizes VB 2017, 2017.08.22

(MTI) - A vizes vb egyik legnagyobb kihívása a szervezésre jutó rövid idő volt - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hétfő este az M1 aktuális csatornán.

A miniszter emlékeztetett, mindössze két évük volt a magyar szervezőknek olyan világversenyt rendezni, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), a sportolók és a nézők is elégedettek legyenek.

A világbajnokságon 2800 versenyző volt jelen, ennek a többszöröse vett részt a masters-vb-n, és csak az utóbbiak mintegy 20 ezer nevezést adtak le; ezt nem volt könnyű összehangolni - mondta.

Elhangzott az is, hogy a FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a helyszínek és a szervezés mellett a magyar szurkolók teljesítménye is hozzájárul a sikerhez. A szervezők nevében ezért a szurkolóknak jelképesen átadott egy aranyérmet, amelyet a Duna Arénában állítanak majd ki. Az érmet a műsorban be is mutatták.

Szólt arról is, a szurkolók mellett az önkéntesek munkája is hozzájárult a sikerhez, ők - több mint 3000-en - 31 ezer nyolcórás műszakot teljesítettek a világverseny alatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!