A közleményben jelezték, hogy a klub első eseményén a héten Varga Mihály pénzügyminiszterrel találkozott közel negyven vállalatvezető, akik tevékenységi területe a közlekedési és közműszolgáltatástól a kiskereskedelmen át a szórakoztatóiparig terjedt.
A tárcavezető a közlemény szerint felvázolta a jelenlegi gazdaságpolitika sarokpontjait, beszélt az inflációról és a háború hatásairól, illetve az energiaárakról.
Nagy Elek, a BKIK elnöke a közlemény szerint elmondta: a Nagyvállalati Klub létrehozásával céljuk, hogy a budapesti gazdaság vezető üzleti szereplői közvetlenül tárgyalhassák meg a gazdaság aktuális kérdéseit egymás között, valamint az alkalmanként meghívott kormánytaggal.
A kamara azt a szerepet is vállalta, hogy a cégek felől érkező jelzéseket, javaslatokat összegyűjti és eljuttatja az illetékes tárca vezetőjének - jegyezte meg.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!