A budapesti Balassi Bálint Gimnázium diákjai nyerték a Zsebpénzügyes versenyt

Gazdaság, 2022.11.30

A budapesti Balassi Bálint Gimnázium Trois cent Soixante Croissant nevű csapata nyerte az idei Zsebpénzügyes vetélkedőt - közölte a középiskolásoknak szóló versenyt szervező Intrum követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalat szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az idei versenyen 2310 csapat indult 4650 diákkal. A csapatok 221 iskolát képviseltek, több mint 70 százalékuk Budapesten kívülről érkezett, a döntőbe hét csapat jutott.

A második helyen a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium, a harmadikon pedig a debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum csapata végzett.

Különdíjat kapott a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, valamint a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum csapata.

A verseny során a középiskolai csapatoknak hasonló, a mindennapokban is felmerülő gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk, a döntőben szóba került például a közösségi finanszírozás kérdése, a külföldi kereskedelem, egy feladatban pedig reklámbüdzsét tervezhettek a versenyzők - tájékoztattak a közleményben.

Az Intrum 2017-ben elindította Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét, amelyet azóta minden évben megszervezett. A versenyen eddig több száz magyarországi és néhány határon túli iskolából több mint 6300 diák, 800 tanár és 2300 csapat mérettette meg magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!