A GVH elnöke a közlemény szerint kiemelte: a pénzügyi-gazdasági ellenőrzést, illetve felügyeleti tevékenységet végző állami szervezetek jelentősége felértékelődött az elmúlt években, a társadalmi és gazdasági kihívások kezelésében pedig meghatározó az egyes szervezetek közötti szakmai párbeszéd és tapasztalatcsere.
A Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) 1994-ben alakult meg, hogy a pénzügyi-gazdasági ellenőrzési tevékenységet folytató szakembereket egységes szervezetbe tömörítse, elősegítve a pénzügyi-gazdasági ellenőrzési módszerek fejlesztését és az ellenőrzési tevékenység presztízsének növelését a tagság szakmai ismereteinek bővítésével és az ellenőrzési tapasztalatok kölcsönös átadásával.
Az MPGE tevékenysége az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) és a Magyar Államkincstár együttműködésén alapul.
Az MPGE elnöke hagyományosan az ÁSZ elnöke, elnökhelyettesei pedig a társszervek vezetői.
Az Egyesület taglétszáma az elmúlt években dinamikusan növekedett, jelenleg már megközelíti a 2500 főt, működésének alappilléreit pedig a tizenkilenc vármegyei- és két fővárosi (budai és pesti) szervezet adja.
A MPGE tagságát elsősorban az állami ellenőrző szervezetek munkatársai adják, amely az elmúlt időszakban a GVH munkatársaival is bővült - írták.
A GVH-nak a verseny védelme érdekében folytatott tevékenysége alapvetően három pillérre épül: versenyfelügyeleti munkája során érvényesíti a magyar versenytörvény és az uniós versenyjog szabályait, versenypártolás keretében a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik a verseny érdekében befolyásolni az állami döntéseket, illetve a verseny társadalmi elfogadottsága érdekében a versenypolitikai ismeretek terjesztésével, valamint a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlesztésével hozzájárul a versenykultúra fejlesztéséhez.
A GVH a versenyfelügyeleti munkája mellett erős fogyasztóvédelmi hatáskörökkel is rendelkezik - közölték.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!